Egy migráns naplója

 Švejk megunta a pultnál való egyedül ücsörgést, Palivec hallgatósága sem szórakoztatta, kiállt hát a verőfényes napsütésbe a Kehely ajtajába, nekitámaszkodott a félfának, az embereket nézte sorra, ahogy fáradt arccal mind siettek, találgatta merre mennek, miközben jobbra-balra forgó kopasz fejebúbja csak úgy gyűjtötte magába az ízületeknek és csontoknak hasznos D-vitamint, mint egy radar a jeleket. Az út túloldalán egy szavazósátor előtt hosszú sor álldogált, és Švejk meglepődve ismerte fel a sor mellett lődörgő öregemberben egykori felettesét, Lukáš főhadnagyot. - Óberlajtnant úr, ha meg nem sértem, csatlakozzon hozzám egy italra! - kiáltott át a túlfélre, mire Lukáš ex-főhadnagy meglepődve feltette maszatos cvikkerét - nem volt már tisztiszolgája, aki megtörölgesse -, s amint rájött, ki is szólította, egy pillanatig sem habozott. Pár pillanat múlva már két korsó pilzeni habozott, Palivec szakszerű kiszolgálásának köszönhetően, Švejk pedig váltig erősködött, hogy igyanak mellé egy ru

 - Hát elüldözték a „kiscsaládot” - dohogta Müllerné, ahogy a beszáradt kutyapiszkot próbálta kikapirgálni a lábtörlőből. - Melyik kiscsaládot? - kérdezte Švejk, miközben a térdét kenegette sósborszesszel. - Két kiscsaládot ismerek, az egyik kinn lakik egy füstös tanyán a kladnói kohó mellett, akik a várost járják kiskocsival és minden hasznos vagy haszontalan hulladékot vagy nem hulladékot összegyűjtenek. Nem lehet tudni, hányan is vannak, mert néhány felnőtt mindig épp az aktuális kiszabott büntetését tölti. A másik család meg öltönyben-nyakkendőben járja a várost és szakszervezeti hozzájárulás címén védelmi pénzeket szednek az ipartestületi tagoktól. Egyikért se nagy kár. - Nem, ez az a család, aminek az egyik tagját Afrikából menekítette ki a terrorelhárítás, a másiknak a seggét meg a honvédség hozta haza Ciprusról. De aztán kiderült, hogy igazából nemzetbiztonsági kockázatot hordoztak. - És ugyan, ki üldözte el őket? - A ballibsik, azt írja az újság – morgolódott tovább a házvezet

1975. április 4-e volt, pontosan emlékszem. Nehéz lenne pontatlanul, a felszabadulás vagy minek nevezik ma, annak az ünnepe volt, de én maradnék a számomra megszokott elnevezéseknél, elvégre ebben éltem le az életem, nekem az Oktogon is November 7-e, a Ferenciek tere is Felszab tér. Megengeded, hogy rágyújtsak? Csak a jegyzőkönyv kedvéért: itt ülünk a kocsmában, felülről derékig füstben, mért ne gyújthatnál rá? Nekem még volt gyerekszobám, barátom, kicsi, de volt, tudod, hogy mindig megkérdezem. Angyalföldön nőttem fel, ahogy Németh Lehel énekli, a Váci út s a Lehel út között, prolik voltunk, de anyám ilyenekre azért megtanított. Szóval a felszabadulás 30. évfordulóját ünnepeltük, pocsék egy idő volt, alig pár fok, fújt a szél, az eső lába is lógott, ha jól emlékszem, mert ha felnézett az ember a téren a két torony közé, beleszédült az ember, úgy rohantak a felhők. És mindenki felfelé kukucskált, cidriztünk rendesen. Most nem tudom hirtelen, hány éve voltam akkor már katona, tudod, le

Kalács a dobverőt pörgeti az ujjai körül, Szabi komótosan hangol, Fezó a pedáljait nyomogatja némán s közben prüntyög valamit, Mácsai egy blues-kört gyakorol szintén erősítés nélkül. Szmöre a hűtő mellett ücsörög egy üveg sörrel. Mindenki ugyanarra gondol. – Botond megint késik – mondja ki Fezó. – Mindegy, akkor is elkezdem. Hírem van: meghívtak minket Szilveszterkor, egy fesztiválra. – Nocsak! Hová?  – Györkönybe. – Győr? Az kurva messze van. – Györköny! Paks mellett egy kis sváb falu. Alig 30 kilométer. Szmöre jár oda, ő szólt, vannak ott haverjai, a Gerzsonék.  – Meg kurva jó borok. Mad Max diszkó! Bagoly Söröző! – Meg a Taliga együttes, nem? Ahol a gitárosnak bálamadzagon lóg a nyakában az a randa rózsaszínre fújt Jolana? – Igen, ők azok. Csörgén még Fostalicska néven tolták, de azóta konszolidálódtak. – Hány banda lesz? – Ha mi is megyünk, három. – Ne, már, mint a gruppenszexes viccben… Ha hozod az asszonyt is! Cucc legalább van? – Nincs, pont azért hívtak

Švejk kivételesen kért egy rövidet a sör mellé és nagyot sóhajtott. - Tudom, hogy magamról még semmit sem meséltem de... Hatan nyúltak egyszerre a pénztárcájukhoz. - ... Szóval fiatalkoromban azzal kerestem a kenyeremet, hogy vadkacsákat dobáltam fel az égbe, hogy le tudják sportszerűen lőni őket. - Tudjuk, hogy maga hülye, de ne hülyítsen! - szólt közbe idegesen Masek, az önkéntes tűzoltó. - Nem tódítok. Halász voltam a termelőszövetkezet halastavainál, de Matula, a melléküzemágvezető kitalálta, hogy ahol hatezer hektáron ennyi bakcsó, kócsag, gólya, sirály és bármiféle védett madár tenyészik, ott vadkacsának is lennie kellene. Vettek is következő tavaszra hatezer naposkacsát a keltetőből. A halászok etették őket a nádasban, hogy szokják a helyüket. Meg is szokták. A platós Wartburg hangjára mind összegyűltek gyalog az úttestre, abból etettük táppal őket, úgy nyüzsögtek, hogy az autóból kilépni nem lehetett tőlük. Ha vaktölténnyel közéjük lőttél, a durranásra szétrebbentek úgy egy nég

- Hogyhogy benézett ma is, Bretschneider úr - ámult el őszintén Švejk, amikor a WC-ről visszatérve a pult sarkánál enerváltan kókadozó titkosrendőrt megpillantotta. A térde után a prosztatája sem volt már az igazi, s amikor kiment a toalettre, ahová a reumás is gyalog jár, még teljesen üres volt a Kehely Vendéglő. A spion viszont már teljesen tele. - Hát nem ma van a vadászati kiállítás megnyitója? Kígyók kígyóznak, s ott sok minden érdekes elhangzik, amit felhasználhat ön ellenük. - Bederende... Berelende... Berendeltek reggel. De aztán engem sem egende... Egnede... Elküldtek onnan. Még féknyú-fénké... Fotózni se lehtet. - Hát igen. Ami a vadászkiállításmegnyitón elhangzik, az a vadászkiállításmegnyitón is marad, így rendelte az Úr. Akinek ez nem tetszik, az ne szóljon és hallgasson örökre - sommázta a kretenitás miatt kiszuperált obsitos, és kilöttyintette a maradék megereszkedett langyos korsó pilzenit a mosogatóba. - Bizonyos indián közösségek nem szerették a dagerrotípiát, mert fé

Palivec vendéglős idegességében már a negyedik poharat roppantotta össze törölgetés közben. Nagyon nem szerette, ha a vendégei politikáról diskuráltak, mert annak mindig karzer lett a vége. És a rendőrség mindig őt találta meg elsőnek. Már akkor gyanút kellett volna fognia, amikor kibérelték a Kehely nagytermét. A telefonban MLM-nek értette a mozgalom nevét, így rögtön rá is bólintott. Idebuszoztatnak sok szomjas nyugdíjast, eladnak nekik túlárazott edénykészleteket, elektromos lábmelegítőt vagy ki tudja még milyen szir-szart és a végén esznek egy túlárazott fasírtot krumplisalátával. Mindenki elégedett, így kerek a világ. Könnyű pénz. Erre beállít két kravátlis felforgató aktatáskával és szórólapokkal, mögöttük a dühödt tömeg, akik otthon már mind felszívták magukat. ... és ahogy jobban körülnézett, a cigarettafüstben megpillantotta Bretschneider detektív összetéveszthetetlen barkóját. A spion ezúttal nyugdíjasnak próbált öltözni, műszálas otthonkában, fejkendőben, egy banyatankra tám

Svejk már a szavatossági időt is meghaladóan sok napja állt a Lidl parkoló kivezető sávján, arra várva, hogy valaki hazavigye. Direkt nem vásárolt kereszt nélküli joghurtot. Az ugyanis jogsértés. Benne is van a nevében: jog - hurt! Ő elhitte a kormány ígéretét, hogy senkit nem hagynak az út szélén. /// - Folyton feláll a faszom. Švejk  megpróbált nem reagálni a kijelentésre, Palivec is szolgálatba helyezte a traktorgumiból készített mogyoróvesszős légycsapót, míg az öltönyös férfi a derék katona vállára tette a kezét, nem hagyva kétséget szándékai felől. - Van ötezer koronám... Az obsitos elgondolkodott, a lakbér 680, a kocsmaszámla 2000, ennyiből tán még a rég viselt zubbonyát is kivasaltathatja. Hangtalanul, nagyon óvatosan és félreérthetően próbált a kis hurkás testével kommunikálni. Nem is sikertelenül, mert az úr újabb ajánlattal állt elő: - Leszophatom maszk nélkül? /// Švejk magányosan üldögélt a Kehely egyik sarkában, a tévé alatt, mert egyedül onnan nem lehetett látni azt. Ann

 - Kétszázkettő... kétszázhárom... kétszáznégy... kétszázöt! - számolta félhangosan lépteit Bretschneider detektív, ahogy a trafiktól az iskola kapujáig gyalogolt. - Ez bizony nincs meg kétszáz méter. Nem kellett hozzá mérőszalag, pontosan tudta a töpszli besúgó, hogy egy-egy öles lépte sem haladja meg a 60 centimétert, így tehát a dohány-, alkohol- és újságárus (továbbá lottózó) egészen biztosan a törvényileg előírt távolságon belül helyezkedett el. Itt az ideje eljárni. Kellett már a sikerélmény, mert csuda rossz hete volt. A homoszexualitás népszerűsítésén kellett volna rajtakapnia bárkit, hogy a napi kvótája meglegyen. Amióta a rendőrség a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet miatt áttért a teljesítményalapú díjazásra, Bretschneidernek egy új kamáslira sem tellett. Amíg más volt az ellenség, még csak-csak sikerült begyűjtenie egy-egy migránssimogatót, oltásellenest vagy libernyákot, de sajnos már az egész városban ismerték, így mindenki lakatot tett a szájára, ha meglátta őt kö

 Švejk már az ötödik vizespohár Becherovkát hajtotta le fél órán belül, senki sem látta még ilyen izgatottnak. Mert soha nem is volt az. Talán most sem. - Morvaországban élt egy sörgyáros, a Šuhajda, biztosan hallottak róla. Mielőtt diliházba került, vett magának egy majorságot, ahol kikiáltotta a Morvai Kalifátust. Csend lett, mindenki várta a történet folytatását. De Švejk csak az üres poharat tartotta jelzésképpen Palivec elé. Amikor megkapta a következő adagot, csak belekortyolt. - Mostanában úgyis divatosak a mozikban is az előtörténetek. Azt akarják, meséljem el? Többen bólogattak, akik ismerték a szokását, egy teli üveg Becherovkát mutattak fel. - Én is csak úgy hallottam ám, nem kell készpénznek venni - vette fel a fonalat a brave soldat, anélkül, hogy elejtette volna. - Ez a Šuhajda csaposként kezdte egy nuslei házi sörfőzdében, ma kézművesnek mondanák, pedig az igazi kézműves sör az tényleg az volt, amit Šuhajda csapolt. Kézzel töltött bele szódát, amíg megtörölte a félig tel

Nyirkos nyár volt, már a negyedik hete esett szüntelenül. A kis lakást koraesti szürkület lepte be, holott a tornyos ingaóra még csak az imént ütötte el a két órát. Müllerné annak a frissen nyírt és barnára festett daxlinak a szőrét sepregette a kőpadló repedéseiből, amit este fognak elvinni növendék magyar vizslaként valahová Kladnóba. A kutya nyüszítve lapult a kanapé alatt, miközben Švejk a kiújult köszvényét kezelgette sósborszesszel. Miután a reggeli lapokat már átnézte, hallgatóságra vágyott. - Müllerné, ha ezzel végzett, toljon le engem a Kehely Vendéglőbe! – kiabált ki a hálószobából, és a nadrágját próbálta felcibálni. A Kehely, nyilván a rossz idő miatt, teljesen megtelt vendégekkel, zajjal és füsttel: élettel. Amikor Švejk tolószéke megjelent az ajtóban, egy pillanatra csend lett, a törzsasztalánál örömmel konstatálták, hogy megérkezett. Hrušínský segédszínész arrébb húzta a székeket, hogy az öreg obsitost a házvezetőnő odatolhassa. Müllerné leszegett fejjel sietett ki e fer

Bretschneider detektív elégedetlenül pillantott körbe cvikkere fölül a koraesti napfényben úszó Kehely asztalain. A légy zúgását is hallani lehetett, ahogy a kifüggesztett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat körül döngicséltek, ürítésre készen, csakúgy, mint a lapok halk susogását.  Ugyanis senki sem beszélgetett senkivel, mindenki valami olvasnivalóba temette gondolatait a gömbölyű korsók mellett, s csak addig emelte fel néha a fejét, amíg hörpintett egyet a megkeményedett hab alatt aranyló sörből. Csak Palivec strázsált viaszosvászon kötényében a csapok mögött egy autógumiból készített légycsapóval, hogy elejét vegye egy újabb pár esztendős karcernek. A felügyelő kihúzta magát s a csíptetőt orra nyergére tolta, összeszűkült szemmel próbálta kisilabizálni a címoldalakat, borítókat, hátha mégiscsak hazaáruláson tud valakit csípni. Kokoška, a drogista egy, a kiömlött jégermájszterektől kartonná keményedett hároméves Ripostot lapozgatott a csapolt krušovicei mellé, Matuška, aki a kutyapis

 - Felőlem összeszarhatják magukat - horkant fel az újságot az asztalra csapva Palivec, az egykori vendéglős, és a zsebkendőjét taknyosra szipogó asszonyára nézett, aki megszokásból a söntésben ült még most is, és a 'NYITVA' feliratra meredt a csukott ajtón belül fityegő táblácskán. Ketten voltak egyedül. - A Kehely túlélt már két világháborút, protektorátust, kommunizmust és forradalmat. Velem egy vírus nem fog kibaszni - folytatta Palivec egyre teátrálisabban, és az általa elfogyasztott eredeti budějovicei sörök és Becherovkák tengernyi göngyölegére nézett. - Ne bőgj, nem rohad rám a készlet, megiszom a magamét! ... és ha végre kinyithatunk, lesz elég kezdőtőkénk - böffentett egy diszkrétet -, visszaváltom ezt a kurva sok üres üveget! Ám váratlanul egy árny jelent meg az ajtó előtt, ami nyikorogva kitárult, és az egyetlen ember lépett a kocsmába, aki csak beléphetett. A maszkját állára húzta, és bólintott egyet Palivecné felé, majd maga alá húzott egy széket és várta, hogy az