Egy migráns naplója

„Ich verkaufe meinen Körper, ganz ganz billig...” Mivel én még tudok tükörbe nézni, gyakran meg is teszem, s ilyenkor néha elmélázok a rajtam található hegek és forradások felett. Nevezhetném szépséghibának is, de az rút önbecsapás lenne, mivel hiányzik mögüle az eredeti szépség. Minden sérülésnek megvan a maga története. Rég beforrt sebeket már nem állunk neki kapargatni, de nem árt visszaemlékezni, hátha tanul belőle valamit az ember, és nem követi el még egyszer ugyanazt a hibát. A bal szemhéjam felett épp csak picivel van egy fél centis sebhely, ami a gondtalan vagy gondatlan gyerekkoromra emlékeztet, az öcsém lőtt oda egy házi készítésű íjjal, nem sokon múlt, hogy fél szemmel nézzem a világot. A vállamon, karomon lévő oltási hegek a gondos szüleimet juttatják eszembe, akik akkoriban még nem vacilláltak, beadatták valamennyi vakcinát. Kezeimen lévő vágások egykori szorgos munkára utalnak, a legtöbb még gyerekkori, pezsgősüvegektől keletkezett, amikből 50 fillérenként összemosog

Kedves egybegyűltek, Teca néni, Etus néni, Erzsébet asszony és Tisztelendő Atyám! Nagyon örülök, hogy itt lehetek a festői Csibókszárhegyen, és hogy engem ért a megtiszteltetés, hogy saját kezemmel avathatom fel ezt a csodás temetőkaput, amit a falu kis közössége közadakozásból felújított, bizonyítva saját élni akarását! Nem kis dolog ez egy temető, de talán nem mondok nagyot, az ország életében sem. Nekem, mint a keresztény képviselőjelöltnek szívem melengeti ennyi kereszt látványa, csak remélni tudom, hogy minél több lesz belőle úgy Magyarországon, mint szerte Európában. És ki itt belép, az teljen el reménnyel, hiszen minden nagykapu mellett van egy kiskapu.  Ahogy jöttem keresztül a temetőn, s nézelődtem, sok kedves, ismerős név köszönt vissza az ajánlószelvényeimről, és büszke lehetek, hogy az elmúlt nyolc évben a kormány képviseletében én is gyarapíthattam ezt a sort. Ahogy Kölcsey írta a Humusz című versében: Áss, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül. A kormány itt helyb

Optimális esetben önök már okosabbak, mint én, mire ezt olvassák. Elméletileg túl vagyunk március 15-én, Orbán Viktor újabb beszédén, amire én őszintén kíváncsi vagyok, mert a 170 év alatt sok mindent összehordtak már a forradalomról. Egy ünnepi szónok sem tud már sok újat mondani róla, de fogadni mernék, idén kiderül az igazság:  a migránsok ellen is küzdöttek a márciusi ifjak. No, de úriember biztosra nem fogad.  Akkoriban Bécs még követendő példa volt, s talán az iszlám is szóba kerül, annak kapcsán, hogy ez az ország örökre meg fogja őrizni kereszténységét. Pedig ennek a kormánynak egy újabb hitváltás meg se kottyanna. A szélkakas már rutinból fordulna Mekka felé, ha arra lenne a húsosfazék. Végül is ateista KISZ-titkárból a „térdre csuhások” időszak után, a Liberális Internacionálén keresztül eljutni odáig, hogy közpénzből templomokat újíttat fel még Libanonban is, miközben végigkalapozta a jelentősebb iszlám autokráciákat Észak-Afrikától Közel- s Távol-Keletig. Ezt amúgy nem p

Mint a tények és a józan ész szigorú szerelmese, Békemenet helyett Gondolatmenetre szeretném hívni a lakóság erre még fogékony részét. Előrebocsátom, hogy a következtetéseim alapjául szolgáló információkat a közszolgálati híradóból, kormányközeli újságíróktól és a Magyar Időkből szereztem, azok biztosan nem hazudnak. Két logikai feladványt szeretnék felvázolni. Az első. A magyar kormány a keresztény Európa bástyája, az üldözött keresztények megmentője. Milliárdokat költ külföldi templomok felújítására, idegen felekezetek támogatására, legutóbb egy iraki érsek térhetett haza hatalmas adománnyal. Az alapelv: az üldözötteken a hazájukban kell segíteni, hogy ne kényszerüljenek elhagyni szülőföldjüket. Keresztényüldözésért nem kell a szomszédba menni, itt van mondjuk rögtön Iványi Gábor (a minisztárelnök gyerekei egy részhalmazának keresztelője) és az ő metodistái, nos ők egyetlen tollvonással kívül találták magukat a mézesbödönön, pedig egy Istenben hisznek. De a világ számos más helyé