Egy migráns naplója

Szegény Magyarországot 2010 óta állandóan támadják. De nem ám direkt, szemből, hanem olyannyira sunyi, körmönfont módokon, hogy a hétköznapi ember észre sem venné, ha nem mondaná be a Híradó. Nem unják még? Akkor folytatom.  Előbb a sörös volt a soros, mint azt még februárban magam is jeleztem, bár akkor még nem sejtettem, hogy ekkora habot vernek egy tulajdonképpen román-holland sörre. (De Micimackótól tudjuk, olyan nincs, hogy csak döngicsélés van meg zümmögés…) A Magyar Érdek nagyon fontos, a NER megvédi, még ha az Emberi Jogok Európai Egyezményét is kell felrúgnia miatta. Azóta még aljasabb módszer lepleződött le, az emberek hasán keresztül támadják már évek óta ezt a balsorstól tépett kis országot. A multik! Képzeljék, kevésbé karakteres a kóla íze Magyarországon, mint Németországban! Meg a levesporban is kevesebb a galuska! Ez azért még gombócból is sok! Ilyeneket hallva az ember szájában megkeseredik a csiki sör! Hát mit képzelnek ezek! A magyarnak minden vackot el lehet ad

„Amikor bemutatkoztam, és megmondtam, hogy Magyarországról jöttem, egy nagydarab, negyvenes, szakállas szír szúrósan végigmért. Összeszorult a gyomrom: na, lehet őt is zaklatták a magyar határon vagy a Keletinél. Most aztán biztos jól elleszünk.” – mesélte a 15 éves lány a nyelviskola első napja után. – „Magamban Maffiózónak neveztem el, mert a szeszcsempészekről szóló filmekben azok öltöznek így. Elegáns öltöny, nagy pecsétgyűrűk, fényes, fekete szakáll, hátrafésült pomádés haj. Szünetben odajött hozzám, bemutatkozott és rákérdezett, hogy tényleg magyar vagyok-e, mert ő évekig üzletelt Romániában, élt is ott egy ideig, sok magyar barátja van.” – Így lett Maffiózó, polgári nevén Mohammad Feras Chkhis az első, akivel a lányunk összebarátkozott, akivel közösen oldották meg a páros feladatokat, akivel szünetben elugrottak kávézni, fagyizni, dönerezni. Továbbra is a lányomat idézném: „Van köztünk mindenféle színű, mint Gombóc Artúr csokigyűjteményében. Amikor hamarabb kész voltam a fela

–  Keményen kell dolgozni és szorgalmasan pályázni, ezt mondta Mészáros Lőrinc, amikor a meggazdagodásának okáról kérdezték – meséli egy cégvezető a másiknak. – Kipróbáltuk, dolgoztunk, ahogy eddig, keményen és pályáztunk mindenre, amire csak lehetett. Bejött: Mészáros Lőrinc csakugyan még gazdagabb lett! Ezt a viccet olvastam a minap.  Régen a hentes és mészáros egy rendes szakma volt, ahogy a gázszerelő is. Meg lehetett belőle élni. Ma már szinte csak a Mészáros él meg. És az se belőle. Olvasom, arra a hírre, hogy tulajdonosként is megjelent egy cégben, a piac idegesen reagált, háromnegyed óra alatt 35 százalékkal emelkedett a cég részvényeinek árfolyama. Aztán még tovább, ilyen hirtelen emelkedést nem látott a magyar tőzsde. Nem fogom számokkal bombázni az olvasót, mert hetilap révén úgysem szolgálhatnék pontos adatokkal, de ha hírportál lennénk is feladná a leckét: könnyen úgy járnék az MLM-cégek értékének és vagyonának megbecsülésével, mint Tabi László 1946-ban a zsír árával. 

25 éve van a közelemben, ebből húszat biztosan éltünk már együtt, bruttó és nettó, ahogy a férjem szokta mondani, de hát ki számolja. Láttam, ahogy cingár kamaszból pókhasú férfivá öregedett, míg én filigrán maradtam annyira, hogy az első GYES-t a postás nem akarta a kezembe adni, hanem anyukámat kereste, ez az én love storym. 25 éve látom, ahogy issza a vacak söröket és olyankor unásig hallgatom felolvasásait Hašektől, Hrabaltól. Így amikor félre tudtam tenni egy kis pénzt abból, amit más alkoholisták és koponyasérültek ápolásával kerestem, a végstádiumok és a balesetek árnyékából kimerészkedtem egy kicsit a napfényre, elvittem az ő Prágájába. Ő az én Bohusom, ahogy én az ő Pipsije vagyok, aki megteremtem neki a légkört, hogy írhasson, akkor is, ha nem lesz belőle semmi, akkor is, ha rajtam kívül senki nem bocsátja meg neki, hogy a részegség és a világmindenség számlájára akar élni.  Zsákfaluban nőttem fel, tudom, hogy aki előrébb akar jutni, annak előbb visszafelé kell mennie, és