Egy migráns naplója

Van Magyarországon egy kisebbségben lévő, ám annál hangosabb társadalmi réteg, akikről most a nagy migránsveszély miatt kicsit elterelődött a figyelem. Társadalmi felelősségemmel élve én szeretném azt visszaterelni, mert igencsak kártékonynak és veszélyesnek tartom őket. Ez nem előítélet, hanem sajnos tapasztalat. A magyarok többsége szerintem egyetért velem, ki nem állhatja őket, s akkor még finom voltam. Az a baj, hogy ők nem fognak továbbmenni. Letelepedtek és egyes országrészeket szinte már teljesen meg is szálltak, ki is sajátítottak maguknak. Miközben egyre szaporodnak. Többnyire nagycsaládosok, gyakori a három-négy-öt gyerek családonként. Nem merem állítani, hogy mindannyian a családi támogatások miatt vállalnak ennyi utódot, de azért furcsa, hogy valamennyien az állam „csecsén lógnak”. Dolgozni elmenni, az kicsit büdös nekik. Földjeiket legtöbben nem művelik, de az utána járó támogatást azt felveszik. Olykor fát lopnak, néha okostelefonokat, máskor bármit, ami a kezük ügyébe

Sport. Vagyis inkább foci, ami – ha máshonnan nem, Esterházy Pétertől tudjuk – nem egy sport. Ahogy a rock 'n' roll sem egy tánc, de ezt önök is értik, elvégre isa futballokos nemzet vogymuk, a Feheruuaru rea meneh hodi utun , nekünk nem cár atyácskánk van, hanem edzőnk és csapatkapitányunk egy személyben. Ígérem, nem jövök a csontig rágott toposzokkal, nem fogok írni a túlárazott és túlméretezett, olykor működésképtelen stadionokban szaladgáló túlértékelt és túlfizetett frizuravarjakról, nem emlegetem fel, hogy több stadionnál nem gondolkodtak üzemeltetőben, így az a városok „nyakán maradt”.  Nem fogok a töméntelen TAO-pénzek miatt siránkozni, minden fillér jó helyre megy.  A világon mindenütt támogatják a futballt, s ez meg is jelenik a pályákon, képernyőkön, hiszen nézik az emberek, ezért a támogatók cserébe értékes reklámfelületet kapnak. A külföldi játékosok sokszor úgy néznek ki, mint a szendvicsemberek, így aztán nem fogok rákérdezni, hogy a magyar foci szponzor

Kedves Barátaim és Üzletfeleim, Rokonok! Az elmúlt nyolc év után itt állunk a tornác kapujának előszobája küszöbén! De nem dőlhetünk elégedetten hátra. Elég, ha csak egy szót mondok: Soros György! Ellenségeink bagatellizálni próbálják befolyását, de nem úgy van az! Elég, ha visszapillantunk a történelemben, Verne Gyulának, nagy magyar írónak is volt egy terve, tengeralattjárókról, rakétákról. Tudjuk, mi lett belőle: két világháború, a Csillagok háborúja! Kilenc epizód! Hárommillióan mondtunk nemet Soros tervére, határozottan, hangosan és érthetően fejeztük ki a véleményünket, és mégis ő nevet a végén. Órákat sétálhat Budapesten vajjal a fején és nem esik semmi bántódása. Ezen az ördögön nem fog a szenteltvíz. Kötelességem volt konzultálni, és a Nemzeti Konzultáció kötelezettséget ró a kormányra. Ez felháborító! Nem lehet a világnak úgy segíteni, hogy közben tönkretesszük a saját népünket. Azért én megpróbálom. A végső megoldás, hogy egy magyar származású írót idézzek, a Sorostalanság

(avagy hogyan nem lettem telekocsis) Annyian vagyunk már itt a nyugati végeken, hogy külön iparág épült ki az oda-vissza utaztatásunkra, kisbuszok százai róják az autópályákat csurig magyarral. Ha bárhol a parkolóban nyújtózkodó, zsömlét majszoló, cigarettázó embereket lát, akik közül egy a csomagtartóban bőröndökkel tetriszezik szenvedélyesen, az ilyen „embercsempész” járat, átszállás közben. Erről én sokáig épp úgy nem tudtam, ahogy az adóhivatal sem, s azt sem, hogy azok az internetes oldalak, ahol „telekocsit” lehet szervezni magunknak, jórészt ilyenek kocsikkal vannak tele. Úgyhogy amikor még egyedül járogattam haza, hogy visszafelé otthon maradt maradék kacatjainkkal megpakolva térjek vissza, naivan regisztráltam az egyik ilyen portálra, mondván három ember csomagostul még befér mellém, ha megosztjuk a benzinköltséget, akkor a környezetet éppúgy kíméljük, mint a pénztárcámat. Nem tudtam mire vállalkozom: egy héttel az utazás előtt feltöltöttem az adataimat, előnyös fotót ró