Egy migráns naplója

(avagy Kalocsa a kalocsaiaké) Annyi mindenféle alapon lehet utálni a másikat! Ott van rögtön a külseje! Ha véletlenül ugyanolyan bőrszínű lenne, mint mi, és se nem sánta, se nem púpos, akkor meg kell nézni a származását! Mindannyian ismerjük, milyenek a bátyaiak, foktőiek, szakmáriak, a patajiakról nem is beszélve! Ezt a fajta előítéletet hívom előutálatnak. „Gyüttmönt” kalocsaiként Szakmáron nőttem fel, tudom, miről beszélek. Szerencsére, ha az ember kiszakad idegenbe, akkor ez a fajta előutálat eltűnik, itt mindenki „jéteismagyarvagy” lesz. Már egy bizonyos telítettségi szintig. Legutóbb ilyen élményben akkor volt részem, amikor a bevásárlószatyorral battyogtam hazafelé, s mellettem húsz centire, vészvillogót kitéve megállt egy kamionos, telefonján mutogatva egy GmbH nevét, német kérdőszavakkal próbált tudakozódni. Ránéztem a rendszámtáblára és magyarul mondtam neki, hogy forduljon jobbra, majd a település határán ott lesz az üveggyár. Ha esetleg majd gyakrabban jár erre, rájön, n

Lassan 30 éve már, hogy elkezdett érdekelni a közélet, a „politika”, ahogy a régi görögök mondták. A paksi atomerőmű vadonatúj iskolájába jártam ekkor, a második bé osztályba, programozót szerettek volna belőlünk nevelni, így utólag visszanézve: kevés sikerrel. Nem voltunk még elég kockák. 1988-at írtunk, történelemtanárunk még a Párt által előírt frázisokat puffogtatta, kell még két év, hogy látványos fordulattal pozsgayzni és népfelkelőzni kezdjen. A Munkás Étterembe jártunk vacsorázni, a Munkás Művelődési Központba pedig kulturálódni. A Gagarin utcában volt a kollégium, ahol időnk nagy részét töltöttük, ekkoriban még nem jártunk a Fenyves Sörözőbe olyan gyakran, bár egy barna ötvenesből hárman el tudtunk menni sörözni. Az egész iskolából hárman nem voltunk csak KISZ-tagok, sokan még ifjúgárdistának is álltak, munkásőrök oldalán egyenruhában vezényeltek nekünk a Forradalmi Ifjúsági Napokon. Szóval épp elcsíptem még a rendszer végét, s míg Martonyi János épp belelépett az MSZMP-be, é

(Jelenetek illiberáciából) Koraszülöttek (Lázár János vizsgálja a felesége által vezetett koraszülött-alapítvány kétes költéseit.) – Korán érkeztem. Kész már a vacsora? – Hogyne! Vásárhelyi paprikás szuvidált pityóka, ahogy a 168 órának meséljük. – Mégse cigánypecsenye... Hm. Egy kis konyakban áztatott medveorrú gombát még elbírt volna. Figyelj, behúzol te valahonnan nagyobb összeget, mint kurátor? – Én ugyan nem! – Na, ugye. (Megtörli a száját) Addsza csak a telefonom! Nyugdíjasok (A munkaerőpiac kiegyenlítetlensége miatt nyugdíjas szövetkezeteket hoztak létre.) – Bözsi néni! Hoztuk az utalvánt! – Ne kiabáljanak, Bözsi néni nincs itthon! Behívták a nyugdíjas szövetkezetbe, mert nincs ember, aki széthordaná az utalvánt! (Csökkent a belföldi turizmus.) – Bözsi néni! Hoztuk az utalvánt! – Jajj, drága szentjeim, hát én azt mán el is kőtöttem. Húsvétra abból vettem szentöltvizet. – Nem, Bözsi néni, ez nem az az utalván, ez egy másik! Hallgattassa mán el azt a kutyát!

Minden áldott reggel legkésőbb 6 órakor felébredek, ekkor kezd el harangozni a felettünk lévő templom. A másik oldalon is van egy mellettünk, lejjebb, az szerencsémre csendes. Emez éjjel is üti a negyedórákat-órákat, de hatkor lát neki igazán. Kivéve olyan vallási ünnepeken, mint nemrég Mária mennybemenetelének napján, mert akkor már hajnal négykor rázendít, s gregorián kórussal a kapunk előtt a gyülekezet is rákezdi. Elöl megy a tiszteletes, négyszögletű kalapban, mikrofonba énekel-beszél, középen és hátul egy-egy markosabb legény rúdon cipeli a hangszórókat és így járják körbe a települést, gyerekek, fiatalok, öregek, ha esik, ha fúj. Nem meglepő ez az intenzív hitélet, a falvak névtábláinál nemcsak a sebességkorlátozás van errefelé feltüntetve, de a rendszeres katolikus és evangélikus istentiszteletek időpontja is, egy hasonló KRESZ-táblán. Amikor nyilvántartásba vetettük magunkat, a nevünk után a másodjára azt kérdezték, mi a vallásunk, a harmadjára, hogy gyakoroljuk-e. Gyakorol