Ugrás a fő tartalomra

Mellékpropaganda

 - Kétszázkettő... kétszázhárom... kétszáznégy... kétszázöt! - számolta félhangosan lépteit Bretschneider detektív, ahogy a trafiktól az iskola kapujáig gyalogolt. - Ez bizony nincs meg kétszáz méter.
Nem kellett hozzá mérőszalag, pontosan tudta a töpszli besúgó, hogy egy-egy öles lépte sem haladja meg a 60 centimétert, így tehát a dohány-, alkohol- és újságárus (továbbá lottózó) egészen biztosan a törvényileg előírt távolságon belül helyezkedett el.
Itt az ideje eljárni.
Kellett már a sikerélmény, mert csuda rossz hete volt. A homoszexualitás népszerűsítésén kellett volna rajtakapnia bárkit, hogy a napi kvótája meglegyen.
Amióta a rendőrség a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet miatt áttért a teljesítményalapú díjazásra, Bretschneidernek egy új kamáslira sem tellett. Amíg más volt az ellenség, még csak-csak sikerült begyűjtenie egy-egy migránssimogatót, oltásellenest vagy libernyákot, de sajnos már az egész városban ismerték, így mindenki lakatot tett a szájára, ha meglátta őt közeledni. Vagy maximum az időjárásról beszélgettek egymás közt.
Így aztán a szigorú vallásos környezetben felnőtt titkosrendőr egész nap szivárványszín zászlók, esernyők után kajtatott, s mivel nem volt valami éles elme, konkrét utasítás híján azt sem tudta igazán eldönteni, hogy mi számít valójában a homoszexualitás népszerűsítésének. Szégyellte is volna tulajdonképpen, ha pont ő akad ilyesmire - prűd volt a végtelenségig, sőt, ha mélyen a lelkébe nézett, a melegségről nem tudott hideg fejjel gondolkodni.
A mosdatlan szájú Palivec vendéglőst ugyan rajtakapta egyszer, amikor azt kiabálta a söntésben, hogy "Felőlem nyugodtan bekaphatják!", ami tekintve, hogy a kocsma közönsége csupa férfiakból állott, mindenképpen kimerítette a homoszexualitás népszerűsítése szabálysértés tényállását.
Ámde mire elővette volna a tintaceruzáját, hogy jó szokásához híven a kézelőjére feljegyezze az elkövetés tényét és az elkövető nevét, Palivec rámutatott a falon egy hatósági igazolásra a népegészségügytől, mely szerint melegétel-felszolgálási engedély birtokában ő törvényesen kínálhatja kolbászát étkezési célú felhasználásra.
A hét többi részében Brestchneider a nyilvános vizeldéket járta és a muskátlis kaspók mögül pipiskedve kukucskált a piszoárok irányába, amíg egy szabadnapos hentes jól el nem agyabugyálta. Arra se volt ideje, hogy gallérját kifelé fordítsa és megmutassa titkosrendőri jelvényét.
Pont annyira volt bátor, mint okos, így aztán újabb préda után nézett. A törvény szerint a homoszexuális tartalmat kínáló sajtótermékeket egyházi és oktatási intézményektől kétszáz méternél távolabb, átlátszatlan csomagolásban szabad csak árusítani.
Nyakába vette hát a várost és minden újságospavilontól elgyalogolt a legközelebbi templomig vagy iskoláig. Térdig lejárta már a lábát, de sehol nem talált egyetlen szabályszegőt sem, de most, most végre hurokba akadt valaki.
Lihegve szaladt vissza a dohány-, alkohol- és újságárus (továbbá lottózó) trafikig, abban a reményben, hogy itt végre talál majd olyan valamit, ami a homoszexualitást népszerűsíti, nem szivárványos pónis és nincs becsomagolva.
Hiszen maga az üzlet is fekete fóliába volt borítva és 18 éven aluli nem léphette át a küszöbét. Amikor ezt a rendszert bevezették, Bretschneider sok koravénnek tűnő 16 éves fiatalt felbérelt annak idején, hogy lépre csalja a trafikosokat. De ezzel is pórul járt, mert a trafikosok szinte mind a kormány kegyelméből kapták jószolgálataikért cserébe a koncessziójukat, azt egy ilyen mezei,  álnok kis besúgó nem veszélyeztethette.
Most majd bosszút áll azért is!
Belépett az üzlethelyiségbe, ahol többen vártak már a sorukra, ki az üveges Zlatý Bažantra, ki a Národní politikára, ki a totószelvényét lobogtatta - sőt trafik lévén olyan is akadt, aki a napi igényét fedező dohányárut szerette volna beszerezni.
A kiszolgálás gyors volt és precíz, a sor nem torlódott, pedig félpercenként nyílt újra és újra az ajtó. A pult mögött egy tiroli bőrnadrágot és stüszikalapot viselő, szikár hatvanas hölgy szolgált ki katonás ritmusban, olyan szigorú arccal, hogy a Greenpeace  alkalmassági vizsga nélkül felvette volna feminista tagozatába.
Mire Bretschneider detektív került sorra, addigra alaposan körülnézett.
- Nem látok itt sehol becsomagolt sajtóterméket.
- Uram, mi nem árulunk buzimagazint, ha ennyire viszket, vannak erre specializálódott szaküzletek a Konopišten - mondta őrmesteri hangerőn az eladó, Bretschneider pedig lesütött szemmel kikövetkeztette a mögötte állók szuszogásából, hogy azok alig bírják visszatartani a nevetést.
De ők is ismerték, hogy mennyire sunyi és kegyetlen, s mégis ő a hatóság, így senki sem mert felkacagni.
- Akkor legyen szíves adjon egy Sportfogadást. Látom, nemsokára a magyarok játszanak az albánokkal. Megteszem a magyar válogatottat 50 koronával.
... ez már túl sok volt. A trafik befóliázott ablakai beleremegtek a felszabadult röhögésbe.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Švejk a világháború előtt

– Hetet bele, mint ahány szankció van! – Nekem nyolc, ha nem maga akarja nyerni a legtöbbet... Švejk egy beton sakkasztalnál ült és Balounnal máriásozott. A novemberi délelőtt eleve laposan naposnak ígérkezett a Náměstí Radost parkban, de a játszótér már tele nyuszimotoros kisgyerekekkel és telefont nyomkodó kismamákkal. Az asztal közvetlenül a parkot határoló žižkovi stadion falánál állt, amin végig sorban szaloncukorra emlékeztető, zuhanó kormányzati bombával fenyegető békeplakátok sorakoztak, a festését vesztett pepita tábla két oldalán pedig eredeti Budo Je Uiceji Arany Sárkányok sörfala őrizte a játékosok nyugalmát. Az italokat Švejk szerezte be idejekorán, még olcsón, idejövet, a közeli kínai vegyesboltból. Az elektromos rokkantkocsija tárolójába pont befért egy rekesz meg egy kisebb, használat közben lebomló szatyornyi. – Látod, Baloun, én így küzdök a sodró ár ellen. Reggel még kapni a háborús inflációs árukból. Nem várom meg a délutáni szankciós inflációt. Azt meg ki tudja, es

Az utca hírmondója

Gáspár, te vagy a legrégebb óta a szakmában. Most olyat kérek tőled, amit csak te tudsz végrehajtani. Kell hozzá az a szakmai alázat, ami neked van. – Főnök, bármit, tudja, én vagyok az utca hírmondója! – Hát ez az, most kicsit ne legyél. Le kell szedni, amit a múlt héten kiragasztottál. – De hát még nem is végeztem minddel… – Na, ezért majd számolunk! – ...és a gyerekeknek is azt üzentem a rádióban, hogy ne szaggassák le a plakátokat! – Pedig most ez a direkció a vizes vébé miatt. Hatmilliárdan jönnek, most egy kicsit nem lehet kinn kormánypropaganda. Így tervezték… Lópici Gáspár fájó szívvel fogta a létráját. A ragacsos vödröt és a pamacsot ezúttal otthon hagyta. Nem kellett messzire baktatnia, a közelben a járda mellett a falon egyforma kék plakátok sorakoztak, amíg a szem ellát.   Megállt az elsőnél, nekitámasztotta a létrát és a felső rétegnél kezdve tíz körmével szedte-szaggatta le egy öregember szürke arcképét, ahogy csak bírta. Nem nevetett a végén, hanem l