Induljunk el a kályhától. Gyerekkorom egy időszakában ilyen olajkályhával fűtöttük a szobánkat, a falon átvezetve egy csődobbal még a fürdőszobát is melegítette. Könyökömön lévő égési sebek tanúsága szerint jó meleg lehetett. Néha ma is felidézem a terjengő olajszagot, főleg, ha én töltöttem a tartályba és melléöntöttem, a dübörgést, amivel eleinte égett, főleg, ha én gyújtottam be és sok olajat engedtem a tűztérbe. Este, elalvás előtt mindig elzártuk, de a tetején lévő kis kémlelőlyukon keresztül még jó ideig kerek, egyre szűkülő fényvirágokat rajzoltak a plafonra a lángok, s mire utolsót lobbant, az ember gyereke már el is szunyókált.
Életem első albérletében is ilyen kályha működött, bár a harmadik emeletre már nehezebb volt felcipelni a csőrös kannát. Lenn, a tárolóhelyiségben ugyanaz a gázolajszag uralkodott, s tán uralkodik a mai napig is, amit megismertem. Ekkoriban már nagyban folyt az olajszőkítés, úgyhogy csak jegyre lehetett kapni fűtőolajat, a havi jegyadagot légköbméter alapján az önkormányzattól kellett igényelni, de persze sosem volt hó végéig elég. Mindenkinek volt egy ismerőse, nekem egy buszsofőr, akivel csencseltünk. Végül is ki mástól vegyen jegyet az ember, ha nem egy buszsofőrtől? És ha kifogyott belőle, akkor még mindig tudott adni gázolajat, ugyebár. Persze a nagy bizniszeket nem az ilyen kis buszsofőrök bonyolították, hanem a nagyobb gazemberek. Őket is megismertem rövidesen, mert bevonultam a miskei úti laktanyába, és naponta kellett tisztelegnem nekik. Még tudtam is róla, mit csinálnak, mert telefonközpontosként, eléggé el nem ítélhető módon gyakran belehallgattunk a maffia beszélgetéseibe. De még ők is kis halak voltak a Kárpát-medencében.
Most, amikor ismét kiderült, hogy a busójárás semmit nem ér a tél ellen, gyakran eszembe jutnak gyerekkorom telei, és az, hogy másoknak milyen emlékek maradnak meg ezekről az időkről. Ki tudja, hány gyereknek jut az az élmény, hogy vajon apa ma hazaér-e a lopott gallyakkal, kerítésléccel, vagy elkapja Pintér rendőre? Hányan húzódnak össze télire egy szobába, hogy csak azt kelljen fűteni, s bújnak össze, mint a közmondás szerint a malacaik, amiket Hegedűs Zsuzsa vitt nekik ránctalpas Audiján? (De nehéz szó ez a „közmondás”, kétszer javította át a szövegszerkesztő „közmunkás”-ra, figyelni, nehogy bennemaradjon!)
Hány embernek jelenti az a hőszigetelést, hogy nejlont és pokrócot szögel az ablakára? Hány gyereknek marad egy életre orrában az égett műanyagszemét keserű szaga? Hányuktól húzódnak el az iskolában, mert ruhájuk és bőrük már átvette ezt a szagot? Sokan lehetnek, elég csak most ránézni az ország légszennyezettség térképére. Csupa élénk narancssárga színben pompázik Észak- és Kelet-Magyarország, Baranya.
De gondolok azokra is, akiknek egy egész vadászkastélyt kell kifűteni. Nem lehet egyszerű, ott kinn a puszta közepén. Ha nem figyelnek, jól átfújja a Szél...
És az milyen már, hogy egy egész országot lehet a fűtéssel sakkban tartani? Akik rá vannak kötve a gázpórázra, azokat azzal, akik nincsenek, azokat meg azzal. Csak egy szót mondok: „rezsicsökkentés”! És közben a parlamentben egy erős és büszke ország államtitkára gondosan titkolja, hányan is hűltek ki saját otthonukban. De ha nem árulja el, akkor kénytelenek vagyunk következtetni. Én például arra, hogy gyáva férgek.
Sokan vannak, akik szerint a cinikus kiállásuk: karakánság. Elég csak most ránézni az ország szavazási térképére. Csupa élénk narancssárga színben pompázik. Hiába, őket fűti a lelkesedés, nekik az elég.
A minap a Facebook-on egy kormányt támogató csoportra bukkantam. Szerintük Soros György intézi Európába a globális felmelegedést, hogy az afrikaiak majd otthon érezzék magukat. További közös kis párbeszédükből arra a döbbenetes felismerésre jutottam, hogy tényleg van, aki azt hiszi, hogy a menekültek befogadása azt jelenti, az ő saját hálószobájába kell a kvóta alapján néhány négert befogadnia.
Majd ha fagy!
Életem első albérletében is ilyen kályha működött, bár a harmadik emeletre már nehezebb volt felcipelni a csőrös kannát. Lenn, a tárolóhelyiségben ugyanaz a gázolajszag uralkodott, s tán uralkodik a mai napig is, amit megismertem. Ekkoriban már nagyban folyt az olajszőkítés, úgyhogy csak jegyre lehetett kapni fűtőolajat, a havi jegyadagot légköbméter alapján az önkormányzattól kellett igényelni, de persze sosem volt hó végéig elég. Mindenkinek volt egy ismerőse, nekem egy buszsofőr, akivel csencseltünk. Végül is ki mástól vegyen jegyet az ember, ha nem egy buszsofőrtől? És ha kifogyott belőle, akkor még mindig tudott adni gázolajat, ugyebár. Persze a nagy bizniszeket nem az ilyen kis buszsofőrök bonyolították, hanem a nagyobb gazemberek. Őket is megismertem rövidesen, mert bevonultam a miskei úti laktanyába, és naponta kellett tisztelegnem nekik. Még tudtam is róla, mit csinálnak, mert telefonközpontosként, eléggé el nem ítélhető módon gyakran belehallgattunk a maffia beszélgetéseibe. De még ők is kis halak voltak a Kárpát-medencében.
Most, amikor ismét kiderült, hogy a busójárás semmit nem ér a tél ellen, gyakran eszembe jutnak gyerekkorom telei, és az, hogy másoknak milyen emlékek maradnak meg ezekről az időkről. Ki tudja, hány gyereknek jut az az élmény, hogy vajon apa ma hazaér-e a lopott gallyakkal, kerítésléccel, vagy elkapja Pintér rendőre? Hányan húzódnak össze télire egy szobába, hogy csak azt kelljen fűteni, s bújnak össze, mint a közmondás szerint a malacaik, amiket Hegedűs Zsuzsa vitt nekik ránctalpas Audiján? (De nehéz szó ez a „közmondás”, kétszer javította át a szövegszerkesztő „közmunkás”-ra, figyelni, nehogy bennemaradjon!)
Hány embernek jelenti az a hőszigetelést, hogy nejlont és pokrócot szögel az ablakára? Hány gyereknek marad egy életre orrában az égett műanyagszemét keserű szaga? Hányuktól húzódnak el az iskolában, mert ruhájuk és bőrük már átvette ezt a szagot? Sokan lehetnek, elég csak most ránézni az ország légszennyezettség térképére. Csupa élénk narancssárga színben pompázik Észak- és Kelet-Magyarország, Baranya.
De gondolok azokra is, akiknek egy egész vadászkastélyt kell kifűteni. Nem lehet egyszerű, ott kinn a puszta közepén. Ha nem figyelnek, jól átfújja a Szél...
És az milyen már, hogy egy egész országot lehet a fűtéssel sakkban tartani? Akik rá vannak kötve a gázpórázra, azokat azzal, akik nincsenek, azokat meg azzal. Csak egy szót mondok: „rezsicsökkentés”! És közben a parlamentben egy erős és büszke ország államtitkára gondosan titkolja, hányan is hűltek ki saját otthonukban. De ha nem árulja el, akkor kénytelenek vagyunk következtetni. Én például arra, hogy gyáva férgek.
Sokan vannak, akik szerint a cinikus kiállásuk: karakánság. Elég csak most ránézni az ország szavazási térképére. Csupa élénk narancssárga színben pompázik. Hiába, őket fűti a lelkesedés, nekik az elég.
A minap a Facebook-on egy kormányt támogató csoportra bukkantam. Szerintük Soros György intézi Európába a globális felmelegedést, hogy az afrikaiak majd otthon érezzék magukat. További közös kis párbeszédükből arra a döbbenetes felismerésre jutottam, hogy tényleg van, aki azt hiszi, hogy a menekültek befogadása azt jelenti, az ő saját hálószobájába kell a kvóta alapján néhány négert befogadnia.
Majd ha fagy!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése