56. naplójegyzet
Forró őszre számított a kormány. Vagy azt ígért? Nem számít, látva a hőmérőt és az ünnepi hétvégére a meteorológiai előrejelzéseket, meg is kapjuk. Bár az ilyen hosszú, meleg ősz a férgeknek kedvez igazán. Bevackolják magukat a faragatlan tuskók alá, s ott szaporodnak. Minél jobban rothad a tuskó, annál többen el tudnak éldegélni belőle. Biológiai értelemben ez is életforma. Viszont ha jó az idő, akkor a tömeg is kimegy a szabadba, és azt csinálja, amit szabad. Nem rúgja fel a tuskókat, nem tapossa agyon a csúszómászókat. Amúgy is kevés a cipőtalp ennyi élősködőhöz.
De a hazáról, a szabadságról kéne most szólni.
Honvágy ellen magyar sajtót szoktam olvasgatni, propagandát éppúgy, mint a maradék maréknyi hiteleset: a kormány rendre kikéri magának, hogy ő gyűlöletet szítana. Olvassák el még egyszer a fenti metaforámat, és döntsék el, hogy bennem, aki alapvetően békés ember lennék, sikerült-e nekik szítani vagy sem. Ugyanakkor már ott tartanak a parlamentben, hogy aki értük akár csak lelkesedni rest, az a Sátánnal cimborál. Az általuk is táplált muszlimellenesség örvén most építi a rezsim kereszténységre alapozva azt az ideológiai falat, aminek nekidőlve lehet majd kényelmesen, lovaglóostorral csapkodni – egyelőre – a csizmaszárat.
Ki milyen virágot szakajt, olyat szagol, mondják. Mi gyökerestül átültettük, és most locsoljuk szorgosan mindennapi hazugságainkkal. Ha kíváncsi rá, mi is szökkent szárba, a nemrég elhunyt Umberto Eco olasz író, szemiotika professzor „Öt írás az erkölcsről” című esszéit ajánlom figyelmébe. Az egyikben definiálta az autoriter rezsimek főbb ismérveit, melyek szerinte a tömegmanipuláció, a vezérkultusz, az idegenellenesség, a nacionalizmus, a hatalomkoncentráció, az igazságszolgáltatás és sajtó központi irányítása, a tudás megvetése.
Tudja miről beszél, Mussolini rendszerében nőtt fel, ami „diktatúrának számított ugyan, de nem teljes mértékben totalitáriusnak, nem azért, mert elnéző volt, hanem mert ideológiája gyenge filozófiai lábakon nyugodott. A közhiedelemmel ellentétben, az olasz fasizmusnak nem volt filozófiája.”
Eco szerint azért lett a fasizmus a nacionalista autoriter rendszerek általános gyűjtőfogalma (rá is húzzák mindre), mert a Párt meglehetősen rugalmasan viszonyult az őt körbevevő dolgokhoz. Mussolininek filozófiája nem volt, csak retorikája. Harcos ateistaként indult, aztán később kiegyezett az egyházzal és rokonszenvezett azokkal a püspökökkel, akik megáldották a hadsereg jelvényeit. Hatalmának késői éveiben Mussolini folyvást Isten nevét citálta beszédeiben, és nem átallotta magát „a Gondviselés emberének” hívatni. Ebből következően a szólásszabadság pedig nem más, mint a retorika elvetése. Hadd éljek még egy kicsit vele!
Szóval miniszterelnökünk egy egyszerű epigon: mondjam azt, hogy az eszmét is lopja? Bár néha elgondolkodom azon, hogy ő irányítja-e még ezt az országot, vagy a Cár Atyuska, akit időnként jószágigazgatóként végigkísér az uradalmon, hadd lássa, úgymond, mennyit ér e tartomány. A gáztározók tele, jöhet a rosszkedvünk tele.
A permanens harca közben érdekes módon épp a „hadvezér” Churchilltől nem vett át semmit, akitől számon kérték a háború kellős közepén, hogy miért duplázta meg a költségvetésben az oktatásra szánt összeget, s ő azt válaszolta, ha nem költünk kultúrára, akkor miért harcolunk? Igaz, azt is ő mondta, hogy „csak semmi sport!”
Aki rendszeresen olvas, láthatja, több helyen ismétlem magamat, de nem lehet elégszer, hiszen cinkos, aki néma. A politikusért nem rajongani kell, hanem követelni tőle és számon kérni: ez a mi dolgunk s nem is kevés. Vagy a fejünk felett átépíthetik a kocsmát, csak a napi kisfröccsünk meglegyen?
Aki most otthon cikkemet olvasva maga elé bólogat, azoknak rossz hírem van: a dolgok együttállása szerint ez a rendszer marad még 40 évig, mert a nép, az istenadta, magyar földön jó, ha százévente egyszer észbekap.
Apropó, Mussolini! Jut eszembe a benzinkút, tankolni kéne.
De a hazáról, a szabadságról kéne most szólni.
Honvágy ellen magyar sajtót szoktam olvasgatni, propagandát éppúgy, mint a maradék maréknyi hiteleset: a kormány rendre kikéri magának, hogy ő gyűlöletet szítana. Olvassák el még egyszer a fenti metaforámat, és döntsék el, hogy bennem, aki alapvetően békés ember lennék, sikerült-e nekik szítani vagy sem. Ugyanakkor már ott tartanak a parlamentben, hogy aki értük akár csak lelkesedni rest, az a Sátánnal cimborál. Az általuk is táplált muszlimellenesség örvén most építi a rezsim kereszténységre alapozva azt az ideológiai falat, aminek nekidőlve lehet majd kényelmesen, lovaglóostorral csapkodni – egyelőre – a csizmaszárat.
Ki milyen virágot szakajt, olyat szagol, mondják. Mi gyökerestül átültettük, és most locsoljuk szorgosan mindennapi hazugságainkkal. Ha kíváncsi rá, mi is szökkent szárba, a nemrég elhunyt Umberto Eco olasz író, szemiotika professzor „Öt írás az erkölcsről” című esszéit ajánlom figyelmébe. Az egyikben definiálta az autoriter rezsimek főbb ismérveit, melyek szerinte a tömegmanipuláció, a vezérkultusz, az idegenellenesség, a nacionalizmus, a hatalomkoncentráció, az igazságszolgáltatás és sajtó központi irányítása, a tudás megvetése.
Tudja miről beszél, Mussolini rendszerében nőtt fel, ami „diktatúrának számított ugyan, de nem teljes mértékben totalitáriusnak, nem azért, mert elnéző volt, hanem mert ideológiája gyenge filozófiai lábakon nyugodott. A közhiedelemmel ellentétben, az olasz fasizmusnak nem volt filozófiája.”
Eco szerint azért lett a fasizmus a nacionalista autoriter rendszerek általános gyűjtőfogalma (rá is húzzák mindre), mert a Párt meglehetősen rugalmasan viszonyult az őt körbevevő dolgokhoz. Mussolininek filozófiája nem volt, csak retorikája. Harcos ateistaként indult, aztán később kiegyezett az egyházzal és rokonszenvezett azokkal a püspökökkel, akik megáldották a hadsereg jelvényeit. Hatalmának késői éveiben Mussolini folyvást Isten nevét citálta beszédeiben, és nem átallotta magát „a Gondviselés emberének” hívatni. Ebből következően a szólásszabadság pedig nem más, mint a retorika elvetése. Hadd éljek még egy kicsit vele!
Szóval miniszterelnökünk egy egyszerű epigon: mondjam azt, hogy az eszmét is lopja? Bár néha elgondolkodom azon, hogy ő irányítja-e még ezt az országot, vagy a Cár Atyuska, akit időnként jószágigazgatóként végigkísér az uradalmon, hadd lássa, úgymond, mennyit ér e tartomány. A gáztározók tele, jöhet a rosszkedvünk tele.
A permanens harca közben érdekes módon épp a „hadvezér” Churchilltől nem vett át semmit, akitől számon kérték a háború kellős közepén, hogy miért duplázta meg a költségvetésben az oktatásra szánt összeget, s ő azt válaszolta, ha nem költünk kultúrára, akkor miért harcolunk? Igaz, azt is ő mondta, hogy „csak semmi sport!”
Aki rendszeresen olvas, láthatja, több helyen ismétlem magamat, de nem lehet elégszer, hiszen cinkos, aki néma. A politikusért nem rajongani kell, hanem követelni tőle és számon kérni: ez a mi dolgunk s nem is kevés. Vagy a fejünk felett átépíthetik a kocsmát, csak a napi kisfröccsünk meglegyen?
Aki most otthon cikkemet olvasva maga elé bólogat, azoknak rossz hírem van: a dolgok együttállása szerint ez a rendszer marad még 40 évig, mert a nép, az istenadta, magyar földön jó, ha százévente egyszer észbekap.
Apropó, Mussolini! Jut eszembe a benzinkút, tankolni kéne.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése