Ugrás a fő tartalomra

Hacsek és Sajó

Tóth Vencel barátom emlékére

(Olvastam a minap, hogy Sas József egészsége érdekében visszavonul a színpadról, nem készít több Sas Kabarét sem, így hát ezt a jelenetet kénytelen voltam megírni helyette.)

– Alászolgálja, Sajókám, merre járt, hogy hálistennek a hírét se hallottam?
– Magába, is Hacsek úr! Lementünk az asszonnyal Hévízre, kikúrálni magunkat.
– Nem érdekel a maguk primitív házasélete. (nevetés) Miért pont Hévízre mentek? Azt hallottam, ott sok az orosz letelepedési kötvényes.
– Voltak ott mindenféle népek, de én nem néztem, hogy melyiknek volt köszvénye. (nevetés)  Elég volt nekem a magam baja.
– Ó maga tisztességtelenségben megőszült vén jampec, aztán mi baja volt magának?
– Bántottak a szelek. Olyan pezsgőfürdőt csináltam magam körül a medencében, hogy külön belépőt szedtek érte. (nevetés)
– Én vagyok a marha, hogy mindig leállok. Kész, vége, én nem beszélgetek többet magával!
– Akkor se, ha adok egy kis szárazbabot? Maradt még elég. Vettem egy kis telket Röszkénél, most nagyon olcsó ott a határ mellett. És amióta felépítették a végibe a kerítést, az asszony befuttatja babbal. (nevetés)
– Babbal. 
– Lopótököt is futtattunk, de az mind átlógott a határon. (nevetés)
– Hát a kerítés úgy látom, nem rázta meg különösebben. (nevetés) Aztán minek magának az a telek? Az életében nem tette ki még a lábát a Belvárosból!
– Olyan gyakran járt már felénk Putyin, hogy nem akartam zavarni. Valahányszor jött, mindig átkutatták előtte a lakásunkat. Megnézték, hogy ki lehet-e lőni az ablakon. 
– És ki lehet?
– Lehetni lehet, csak nem szabad. (nevetés)
– Na hallja, Sajó, maga ennyire rühelli az oroszokat? De hát ők építik nekünk a Paks kettőt!
– A saját telkén mindenki azt épít, amit akar. (zavart moraj, taps)
– Sajókám, maga azért született 7,5 hónapra, mert olyan nehézfejű volt már csecsemőnek is, hogy az anyja nem bírta magában tartani! Na, de azt hallotta, lesz most megint Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről!
– Engem ne inzultáljon senki! Ki az a villamosmérnök, akiről beszél?
– Már miért lenne villamosmérnök, maga briganti? Maga nem szokott tervezni?
– Ekkora nyugdíjból? Maximum tizedikéig. (nevetés, taps)
– Szóval magát nem érdekli, hogy az Európai Parlamentre ki fogják tűzni a lófarkas zászlót?
– Ha van mivel dicsekedni… Nem mondom, nekem is legénykoromban… (nevetés)
– Ne tettesse már a hülyét, maga hazaáruló! Az iszlamizációról kérdezi a kormány a véleményünket!
– Arra én már nemigen emlékszem. Az elemi iskolában iszlamizáltam utoljára. Szó-dó-mi-tá, mi-ti-szó! (nevetés)
– Nem iszok semmit! Maga kretén, az nem iszlamizáció, amiről maga beszél, hanem szolmizáció! A Kodály-módszer!
– Igen, az kell a sok birkának.
– Mi kell a sok birkának, maga birka?
– Hodály-módszer. Megy elöl a főkolompos és beterelik őket egy hodályba.
– Beeeee???
– Na, és maga nevez engem birkának? (függöny, nevetés, vastaps)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Švejk a világháború előtt

– Hetet bele, mint ahány szankció van! – Nekem nyolc, ha nem maga akarja nyerni a legtöbbet... Švejk egy beton sakkasztalnál ült és Balounnal máriásozott. A novemberi délelőtt eleve laposan naposnak ígérkezett a Náměstí Radost parkban, de a játszótér már tele nyuszimotoros kisgyerekekkel és telefont nyomkodó kismamákkal. Az asztal közvetlenül a parkot határoló žižkovi stadion falánál állt, amin végig sorban szaloncukorra emlékeztető, zuhanó kormányzati bombával fenyegető békeplakátok sorakoztak, a festését vesztett pepita tábla két oldalán pedig eredeti Budo Je Uiceji Arany Sárkányok sörfala őrizte a játékosok nyugalmát. Az italokat Švejk szerezte be idejekorán, még olcsón, idejövet, a közeli kínai vegyesboltból. Az elektromos rokkantkocsija tárolójába pont befért egy rekesz meg egy kisebb, használat közben lebomló szatyornyi. – Látod, Baloun, én így küzdök a sodró ár ellen. Reggel még kapni a háborús inflációs árukból. Nem várom meg a délutáni szankciós inflációt. Azt meg ki tudja, es

Az utca hírmondója

Gáspár, te vagy a legrégebb óta a szakmában. Most olyat kérek tőled, amit csak te tudsz végrehajtani. Kell hozzá az a szakmai alázat, ami neked van. – Főnök, bármit, tudja, én vagyok az utca hírmondója! – Hát ez az, most kicsit ne legyél. Le kell szedni, amit a múlt héten kiragasztottál. – De hát még nem is végeztem minddel… – Na, ezért majd számolunk! – ...és a gyerekeknek is azt üzentem a rádióban, hogy ne szaggassák le a plakátokat! – Pedig most ez a direkció a vizes vébé miatt. Hatmilliárdan jönnek, most egy kicsit nem lehet kinn kormánypropaganda. Így tervezték… Lópici Gáspár fájó szívvel fogta a létráját. A ragacsos vödröt és a pamacsot ezúttal otthon hagyta. Nem kellett messzire baktatnia, a közelben a járda mellett a falon egyforma kék plakátok sorakoztak, amíg a szem ellát.   Megállt az elsőnél, nekitámasztotta a létrát és a felső rétegnél kezdve tíz körmével szedte-szaggatta le egy öregember szürke arcképét, ahogy csak bírta. Nem nevetett a végén, hanem l

Mellékpropaganda

 - Kétszázkettő... kétszázhárom... kétszáznégy... kétszázöt! - számolta félhangosan lépteit Bretschneider detektív, ahogy a trafiktól az iskola kapujáig gyalogolt. - Ez bizony nincs meg kétszáz méter. Nem kellett hozzá mérőszalag, pontosan tudta a töpszli besúgó, hogy egy-egy öles lépte sem haladja meg a 60 centimétert, így tehát a dohány-, alkohol- és újságárus (továbbá lottózó) egészen biztosan a törvényileg előírt távolságon belül helyezkedett el. Itt az ideje eljárni. Kellett már a sikerélmény, mert csuda rossz hete volt. A homoszexualitás népszerűsítésén kellett volna rajtakapnia bárkit, hogy a napi kvótája meglegyen. Amióta a rendőrség a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet miatt áttért a teljesítményalapú díjazásra, Bretschneidernek egy új kamáslira sem tellett. Amíg más volt az ellenség, még csak-csak sikerült begyűjtenie egy-egy migránssimogatót, oltásellenest vagy libernyákot, de sajnos már az egész városban ismerték, így mindenki lakatot tett a szájára, ha meglátta őt kö