Lassan nyílt a Kehely repedt üvegű, kopott ajtaja, Švejk, a derék katona szokásához híven szorongatta még egy kicsit a kilincset, amíg egyálltó helyében körbenézett a derékig füstös teremben.
- Isten éltesse őfelségét, Ferenc József császárt! - kurjantotta, majd oda-odabólintva az asztaloknál trécselő, megrökönyödött vendégeknek a törzsasztalához sietett, ahol addigra Palivec már terítőt is cserélt és kora őszre emlékeztető hűvös, arany korsót helyezett a friss söralátétre, a hab, mint pufók felleg tornyosult a tetején.
- Nézze csak, ki ül ott! - intett állával a mosdó ajtaja felé a vendéglős, és akkurátusan simított még egyet a terítőn. A szűk fordulóban egy kétszemélyes kis asztalkánál köpcös, kopaszodó, hivatalnok külsejű figura hörpölgetett és szívta magába a vécéből szivárgó illatokat.
- Nocsak, a Marek! - kerekedett el Švejknek szeme-szája a csodálkozástól. A háború vége óta nem látta az egyéves önkéntest. Azonnal felállt, kortyolt egy nagyot a sörből, hogy nehogy kilötyögjön, fogta az alátétet is, és amennyire reumás térdei engedték, a mosdóhoz sietett.
- Mi van, vén obsitos, a kisebbet már meg sem ismerjük?
Marek felnézett a kéthetes Lidové Novinyből, ahol épp a brüsszeli győzelmekről adtak híreket, orra hegyére tolta az olvasószemüvegét - és szinte hallatszott, ahogy kattogtak agyában a fogaskerekek. Nem eredménytelenül, mert fokozatosan átragadt rá is a lelkesedés.
- Švejk úr! Micsoda meglepetés! - felállt és megölelték egymást. Tán még egy óvatos csók is elcsattant. - Üljön csak le és meséljen! Palivec, még egy pohár sört!
Švejk meglepődve látta, hogy Marek olyan kis kétdecis vizespohárból issza a krusoviceit, hogy a csapolt sörnek nincs is ereje igazán felhabosodni, ráadásul komótosan, amint azt a pohár falán félcentinként leülepedő karikákból kikövetkeztethette. Švejk literes kriglije mellett úgy festett, mint valami kulcstartóra akasztható bazári szuvenír, amit a Károly-hídnál árulnak fekete bőrű csehek a vágott szemű turistáknak.
- Ilyen rosszul megy ma egy nyugalmazott köztisztviselőnek? Ha jól emlékszem maga háború után az államot szolgálta tovább...
- Nem megy rosszul, épp ellenkezőleg! A nyugdíjkompenzációt az ígért 0,8 százalék helyett 1,2 százalékra emelték, lesz 13. havi is újra, ráadásul most kaptunk nyugdíprémiumot. A rezsim lecsökkentették, járulékokat nem kell fizetnem, sőt, képzelje, a fiamékat sem kell tovább támogatnom, mert visszakapják az egész évi jövedelemadójukat! Ja, és februárban is kapunk egy havi pluszt - nem ám kéthetit! - ha a miniszterelnök rá tud ülni a pénzügyminiszter szájára.
- Akkor csak tán nem az orvos tiltotta el?
- A fenéket. Ez saját elhatározás. Bürokráciacsökkentés, úgy is hívom, hogy bürokpohár. Tudja maga, hogy annak az egy liter sörnek, amit szorongat, közvetve és közvetlenül mennyi az adótartalma? Ha arányosítjuk a forgalmi adót, jövedéki adót, Palivec társadalombiztosítási járulékát, szociális hozzájárulását, kamarai tagdíját, az ARTISJUS jogdíját, tulajdonképpen 7 deciliter sör ebből az államé. Egy deci a habja, s ha rögtön csak két decit kérek, akkor tulajdonképpen ezt az összeget nem fizetem be. Minek is, ha úgyis visszaadja az állam? Minek átfolyatni az apparátuson?
- Honnan ment maga pontosan nyugdíjba, Marek úr?
- A Statisztikai Hivatal főosztályvezetője voltam.
- Akkor mindent értek - Švejk egészen a falig visszatolta a székét, hátradőlt és zubbonya zsebében a pipája után kezdett kotorászni.
- Isten éltesse őfelségét, Ferenc József császárt! - kurjantotta, majd oda-odabólintva az asztaloknál trécselő, megrökönyödött vendégeknek a törzsasztalához sietett, ahol addigra Palivec már terítőt is cserélt és kora őszre emlékeztető hűvös, arany korsót helyezett a friss söralátétre, a hab, mint pufók felleg tornyosult a tetején.
- Nézze csak, ki ül ott! - intett állával a mosdó ajtaja felé a vendéglős, és akkurátusan simított még egyet a terítőn. A szűk fordulóban egy kétszemélyes kis asztalkánál köpcös, kopaszodó, hivatalnok külsejű figura hörpölgetett és szívta magába a vécéből szivárgó illatokat.
- Nocsak, a Marek! - kerekedett el Švejknek szeme-szája a csodálkozástól. A háború vége óta nem látta az egyéves önkéntest. Azonnal felállt, kortyolt egy nagyot a sörből, hogy nehogy kilötyögjön, fogta az alátétet is, és amennyire reumás térdei engedték, a mosdóhoz sietett.
- Mi van, vén obsitos, a kisebbet már meg sem ismerjük?
Marek felnézett a kéthetes Lidové Novinyből, ahol épp a brüsszeli győzelmekről adtak híreket, orra hegyére tolta az olvasószemüvegét - és szinte hallatszott, ahogy kattogtak agyában a fogaskerekek. Nem eredménytelenül, mert fokozatosan átragadt rá is a lelkesedés.
- Švejk úr! Micsoda meglepetés! - felállt és megölelték egymást. Tán még egy óvatos csók is elcsattant. - Üljön csak le és meséljen! Palivec, még egy pohár sört!
Švejk meglepődve látta, hogy Marek olyan kis kétdecis vizespohárból issza a krusoviceit, hogy a csapolt sörnek nincs is ereje igazán felhabosodni, ráadásul komótosan, amint azt a pohár falán félcentinként leülepedő karikákból kikövetkeztethette. Švejk literes kriglije mellett úgy festett, mint valami kulcstartóra akasztható bazári szuvenír, amit a Károly-hídnál árulnak fekete bőrű csehek a vágott szemű turistáknak.
- Ilyen rosszul megy ma egy nyugalmazott köztisztviselőnek? Ha jól emlékszem maga háború után az államot szolgálta tovább...
- Nem megy rosszul, épp ellenkezőleg! A nyugdíjkompenzációt az ígért 0,8 százalék helyett 1,2 százalékra emelték, lesz 13. havi is újra, ráadásul most kaptunk nyugdíprémiumot. A rezsim lecsökkentették, járulékokat nem kell fizetnem, sőt, képzelje, a fiamékat sem kell tovább támogatnom, mert visszakapják az egész évi jövedelemadójukat! Ja, és februárban is kapunk egy havi pluszt - nem ám kéthetit! - ha a miniszterelnök rá tud ülni a pénzügyminiszter szájára.
- Akkor csak tán nem az orvos tiltotta el?
- A fenéket. Ez saját elhatározás. Bürokráciacsökkentés, úgy is hívom, hogy bürokpohár. Tudja maga, hogy annak az egy liter sörnek, amit szorongat, közvetve és közvetlenül mennyi az adótartalma? Ha arányosítjuk a forgalmi adót, jövedéki adót, Palivec társadalombiztosítási járulékát, szociális hozzájárulását, kamarai tagdíját, az ARTISJUS jogdíját, tulajdonképpen 7 deciliter sör ebből az államé. Egy deci a habja, s ha rögtön csak két decit kérek, akkor tulajdonképpen ezt az összeget nem fizetem be. Minek is, ha úgyis visszaadja az állam? Minek átfolyatni az apparátuson?
- Honnan ment maga pontosan nyugdíjba, Marek úr?
- A Statisztikai Hivatal főosztályvezetője voltam.
- Akkor mindent értek - Švejk egészen a falig visszatolta a székét, hátradőlt és zubbonya zsebében a pipája után kezdett kotorászni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése