Csalárdtörténet

Az úgy történt, hogy Országh Viktor hosszas udvarlás után sikeresen benősült a Polgár családba.

A rossz nyelvek azt beszélik, hogy érdekházasság volt, és a jó nyelvek se nagyon tudtak mást terjeszteni, miután azt a hatalmas házat, amit a Polgár apuka adott a legidősebb lányának, Viktor még beköltözés előtt elkótyavetyélte, és vett egy kisebb vityillót a faluszélen. A maradék pénznek nyoma veszett, állítólag befektette egy volt szobatársa üzletébe.

Erről aztán a vasárnapi családi ebédeken valahogy nem esett szó. Polgár Anikónak azelőtt addig csak idősebb urak csapták a szelet, de velük se járt volna sokkal jobban, gondolta ilyenkor magában. Feltűnt, valahogy mindig ő fizetett, ha randevúra étterembe vitték. Bár Viktornak se volt semmije, mégiscsak laza, fess legény volt, úgy nézett ki, mint aki ki tud állni a saját és a mások igazáért. Szerelem volt első látásra, de tán még másodikra is. Aztán, amikor már jöttek sorra a gyerekek, már nem volt idő ilyeneken gondolkodni, a napi teendők lekötötték Anikó agyát.

Egyszer már próbálkozott kilépni a kapcsolatból, elköltözött a gyerekekkel együtt, de akkor egy este szülei házát valami garázdák kövekkel dobálták, és apja autóját is felgyújtották kapucnis alakok. Úgyhogy visszamenekült Viktorhoz. Folytatjuk – ezt ígérte neki a férje. …és sajnos folytatta.

Nem lehetett tudni, honnan szerez pénzt, de kocsmára, szotyira, játékgépre mindig telt. No, meg persze focira! A kedvenc csapatának felújíttatta a pályát, fizette a söröket, de hogy miből, azt senki sem tudta. Hitelből? Azt lehetett sejteni, hogy seftel a régi haverokkal.

Ahogy nőttek a gyerekek, Anikónak meg kellett tanulnia külön gazdálkodnia. A családi pótlékból rakosgatott félre, mellékállást vállalt, a hivatalba járt be segélyért, de ezeket a pénzeket dugdosnia kellett Viktor elől, mert azonnal elszedegette, ha talált valahol egy kis felesleget.

Nem lehet azt mondani, hogy az apjuk ne szerette volna a gyerekeit. Meg például sosem ütötte őket. Esténként mesélt is nekik, lehet azért ragaszkodtak annyira hozzá. A mese mindig az ágy alatt lapuló idegen szörnyekről, ellenségekről szólt, csoda, hogy a védelmező apukát a gyerekek alig merték kiengedni a szobából? Kisvasutat épített nekik a kertbe, bár legtöbbször a vasárnapi meccs után a részeg cimboráival ő dajdajozott rajta körbe-körbe.

Amit viszont Viktor nagyon nem akart, hogy a gyerekek továbbtanuljanak. Maradjanak csak a ház körül, dolgozgassanak! Igen ám, de mivel? Már az összes szerszámot eladogatta!

Nagyon hamar eljött az idő, amikor népszerűség ide, népszerűség oda, Viktor már egy kocsmában sem kapott hitelt a faluban. Ettől kezdve mogorva lett, magának való, begubózott, otthon kezdett pálinkázni, és csak néha hívta át az új cimboráit. Ezek már nem azok a barátok voltak, akik régen, azokat szidták együtt, mint a bokrot. Ezek az új alakok az egész faluban hírhedt részegesek és garázdák voltak, orosz maffiózók, török kebabosok, akik nem csináltak titkot abból, hogy otthon verik az asszonyt és a gyerekeket. Utáltak mindenkit, aki ellent mert mondani nekik. Viszont mindig volt pénzük…

Hogy az ő hatásukra-e, vagy saját ötlete alapján, mindegy is, de Viktor egyszer csak kitalálta, hogy bekeríti jó magas, erős kerítéssel a telket, mondván a cigányok bejárnak a kútra, lelopják a gyümölcsöt! Kivágta a gyümölcsfákat és lámpaoszlopok kerültek a helyükre, éjjel is nappali világosságot árasztva. Gázpisztolyt vásárolt, az utcafrontra székelykaput faragott, a gyerekeket pedig a hátsó udvarban lőni tanította. Csak vasárnaponként mozdultak ki a faluba, addig, amíg ott ájtatoskodtak a misén a legelső sorban. 

Disznókat kezdett nevelni, de ő maga hízott inkább, mert egy malac sem érte meg a vágósúlyt. Jelesebb nemzeti ünnepekre mindig átjöttek a cimborák, és egy ültő helyükben felfaltak egyet-egyet. A kertet sokáig felverte a gaz, de amikor Viktor megtudta, hogy a polgármester csak akkor ad segélyt, ha műveli is, bevetette lucernával és néhanapján, ha már tökig ért, lekaszálta.

Így teltek-múltak a végeláthatatlan napok. Nem lehet azt mondani, hogy elviselhetetlenül, mert nem egyik napról a másikra történtek a változások, hanem évek hosszú során. A legrosszabb Anikónak és a gyerekeknek a bizonytalanság volt. Viktort, ha olyan kedve szottyant, kenyérre lehetett kenni, de ha mondjuk kikapott a csapata, vagy valahonnan nem sikerült pénzt szereznie, nem volt ember, aki megmaradt volna mellette. Ilyenkor viszketett a tenyere, ahogy mondogatta.

Anikó nem tudja, mit tegyen. Megvárja, amíg átesik ő is egy vak komondoron? Bár a Polgár-család az első, ilyen kilátástalannak még nem látta gyerekei jövőjét. Adja be a válópert, vagy adjon Országh Viktornak még egy esélyt?

Vagy amit az Úr egybekötött, ember szét ne válassza?