Ez a neve annak a falunak, ahol lakunk. Ez a hetedik naplójegyzetem és még nem is írtam róla rendesen. Bajorország kellős közepén fekszik, ez az egyik nevezetessége is, afféle bajor Pusztavacs, csak néhány száz méterrel magasabban. Az Altmühl nevű kis folyó szeli ketté, ami némi kitérő után Regensburgnál ömlik a Dunába. Ezt a cikket megírom, beledobom egy palackban, s lám pénteken Kalocsánál megjelenik!
A faluban neve ellenére már épp piac nincs, önmagában alig kétezren ha lakják, de mivel hasonló a településszerkezet, mint odahaza, közigazgatásilag még 2-4 kilométeres körön belül 16 kisebb „szállás” tartozik hozzá. Némelyik csak egy ódon kápolna, néhány ház és pajta. Van, ahol hatszázan, másikban épp csak harmincan laknak. Így összesen több mint 6000 ember választ egy burgermeister-t.
Ne egy csendes kis települést képzeljenek, állandó a nyüzsgés. Ingolstadt 20, Nürnberg 60 km innen. Az A9-es autópálya 5 kilométerrel megy el mellettünk, vagy baleset esetén keresztül rajtunk, de én jobb szeretek – főleg most ősszel az ezerszínű erdők közt – a kanyargó kis utakon, a tüchtig kis falvak közt vezetni. Az utakkal párhuzamosan mindenfelé kerékpárutak, így állandó a turistaforgalom. Valaha itt húzódott a római Limes, a falak maradványai a Világörökség részei, a Jura-kori emlékek és a táj mellett ez lehet még a vonzerő, ami miatt jönnek gyalog, kenun, biciklin, motoron.
Kipfenbergben két fesztivált rendeznek évente, az egyik a Limes Fest augusztus végén, amikor a falu egyik fele római légiósnak és tógás asszonynak, a másik fele tülkös-sisakos barbárnak és dirndlis menyecskének öltözik. Mint egy Asterix-film statisztéria, csak öblös bajorsággal, literes korsó sörökkel, ABBA zenére. A másik februárban, afféle télkergető, a „Goaßhenker”, amikor ijesztő jelmezekbe bújik a lakosság. Ezt még nem sikerült látnom, de épp a házunkban vannak kirakatokban kiállítva a kellékei: középkori ruhák, fegyverek, maszkok és szégyenmaszkok, kalodák és ketrecek. Mit művelnek majd velük hagyományőrzés címén? Kíváncsian várom…
Apropó, várrom. Lenne még itt egy nevezetesség, a környék fölé magasodó, a látképet uraló vár, azonban mivel itt nem volt szocializmus, a várnak még van ura, így az nem látogatható. De élénk társasági élet folyik odabenn, esténként ücsörögve épp rálátok. Ha arra járunk, a parkolójában még Németországban is ritkaságszámba menő autócsodákat láthatunk.
No, meg itt van szemben a fő turistaútvonal, a Michelsberg-en keresztül. Egy 520 m magas sziklaorom, tetején feszülettel, ahonnan belátni messze az egész Altmühltalt. Itt is vár állott, most kőhalom. Ennek a hegynek a lábánál található egy néhány méteres, giz-gazzal benőtt faldarab. A sorra elhelyezett táblák tanúsága szerint annak a falnak a maradványa, amit még a 10. század végén emeltek a „magyar invázió”, másutt a „magyar hordák” ellen, a kereszténység védelmében.
Ha szabad cinikusan megjegyeznem: a fal nem működik. Sikerült beszivárognunk.
Olyannyira, hogy a török után a magyar az itteni második legnagyobb diaszpóra. Szegről-végről rokonok is lennénk, hiszen Szent István – falból – épp a bajor Gizit vette feleségül, a törökök meg ugyebár... Mi magyarok, a gyerekeket is beleszámolva úgy félszáznál is többen lehetünk, és tényleg szinte mindenütt ott vagyunk. A fogorvos magyar, de van könyvelő, pincér, ott vagyunk a bankban, és természetesen a kórházban. A temetőben is látni magyar feliratot. Az egyik áruházban az árufeltöltő a honfitárs, amott az eladó, emitt a pénztáros. Ha reggel, nyitásra megy az ember vásárolni, mintha a „jó szomszéd” boltban lenne, csak tiszták a kosarak. Ha pechem van, napok is eltelnek, mire meg kell szólalnom németül. Cseverészve válogatunk a nekünk külön létrehozott polcon a vecsési savanyúságok, májkrémek, a gulyás- és a paprikakrém között. Utóbbi fut Erős Pista, de Starker Stephan néven is. És persze van „Kalocsai Paprika”! (Nota bene: van török, indiai, arab, kínai, amerikai fach is.)
Sikerült létrehozni itt a faluban egy kis-Magyarországot. Mindenki ismer mindenkit. Az egymásnak szemből szívélyesen integető embereket szívességek és lekötelezettségek számomra még átláthatatlan szövevénye köti össze, s ha meghívnak maguk közé egy bográcsozásra vagy kerti sütögetésre, nem a faszén füstje, hanem azon is átható pletyka késztet köhögésre.
Nem nagyon lesz honvágyam. Van itt minden, ami elől idejöttem.
 |
| Kilátás a „trónomról”, ahová még én is gyalog járok... |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése