Egy migráns naplója

1. Nem ég napmelegtől, le ki nem szarja, ki számít manapság forró tavaszra? Ha körűlnéz az ember, itt ugyan mit lát? Ezért egy költő se venne elő pennát, de róla még csak laptopján se csetel, ez ma a magyar táj, beszáradt ecsettel. Lehet kedd is talán, sőt akár csütörtök, Family Frost jön vagy maga az ördög? 2. Távolból felzeng tán valami dallam, túl messzi még ahhoz, hogy idehalljam. Ezek migránsok lesznek, nyakamat rája, szöges deszkát teszek ablakom alája, a kerítésbe árad minden feszültségem, ezek le ne tapossák gyér veteményem! De orrom megérzi, amit a szem se lát, hamubasült Fornetti csábító illatát. 3. A kapuba kiállok, szemem se rebben, a polgármester talpig népképviseletben jön s zászlókkal teli vagy félig rakottan izgatott emberek közelednek ottan. „Ehun Platós Péter! Nem szóltam még százszor? Kapcsold ki már ember, azt a villanypásztort!” Az asszony is eldobta nyitókapáját, sóhajtva simított nejlonotthonkáján. 4. És jött a férfi, ki soha el nem fárad: „Hé paraszt, mondd, mes...

 A Nap éppen delelőn s nyár közepe lévén egyetlen sugara sem hatolt be a Fortuna Büfébe, nem minha egyébként a teliüveg portálokon bármikor, bármilyen szögben is könnyen átjutott volna. A félkör alakú épület mérnöke nem így tervezte, a déli tájolással pont azt szerette volna elérni, amit a felragasztott Coca-Colás matricák és az évek alatt az üvegre rakódott kosz sikeresen megakadályozott. A helyiségben a tucatnyi asztal felett így olyan homály uralkodott, mintha még mindig lehetne odabenn dohányozni és tele lenne füstölve. Persze ki is füstölte volna, a kocsmában egyetlen vendég tartózkodott, aki a zenegépre támaszkodva állt a sarokban, lábánál egy Szöul ’88 feliratú löttyedt sporttáskával és ugyanazt az egyetlen számot hallgatta a monitornak támaszkodva újra és újra, szájával némán követve a szöveget, az instrumentális részeknél mozdult meg olykor kicsit a csípője. Csak ha elfogyott az érméje, járult a pulthoz és kért újabb néhány ötvenkoronást meg egy deci rumot. – Ilyen italt...