Köszvényes térdei miatt Svejk már egy hete home office-ban volt kénytelen inni. Müllerné naponta kilométereket gyalogolt a sarki boltba újabb és újabb csíkosszatyornyi üveges sörökért és félliteres Beherovkákért. Miközben az átkozott falépcsőket koptatta, azzal próbálta vigasztalni magát, hogy Svejk úr remélhetőleg ezúttal sem kéri majd vissza a betétdíjakat. Odakint tombolt a vénasszonyok nyara, s bár a madarak azt csiripelték, hogy valami influenzajárvány is, azt a város zaja elnyomta.
A vén obsitos nem is tudta, mi hiányzik neki jobban, a csapolt sör zamata vagy a Kehely kedélyes társasága. Így aztán, amint egy kicsit is lábra kapott, első útja Palivec kocsmájába vezetett.
Még el sem engedte a ragacsos kilincset, visszalépett és fejét hátrahajtva a cégtáblára sandított: biztos, hogy jó helyen jár? A galambszaros cégér szerint igen. Ámde odabenn jól kivehetően - hiszen szokatlanul semmi dohányfüst sem volt - megváltoztak a viszonyok.
Először is egyetlen ismerőst sem látott, az asztalok üresek voltak, még a terítő is hiányzott róluk, nemhogy a hamutál. A pultnál viszont, kapucnis fiatalemberek falanxa mögött Palivec helyén egy kacsacsőrű emlős állt és a telefonjába mélyedt. Ahogy mindenki.
A televízióban egy Spöttle nevű szakértő tátogott, háta mögött migránsok menekültek némán. Egy pultra helyezett, henger alakú rózsaszín hangszóróból egészen mély tartományokkal repetitív diszkózene dübögött. A másik hangját akkor se hallotta volna az ember, ha szóltak volna egymáshoz.
Svejk tévé alatti törzsasztalához indult - egyedül onnan nem lehetett látni az adást -, leült és várta, hogy kiszolgálják, ahogy mindig. Végigpásztázott a bárszékeken neki háttal ülő, lógó nadrágú fiúk fenékvágatán - ezt kőművesdekoltázsnak fogják hívni, ha elmennek egyszer majd dolgozni -, majd a pultos lány tekintetét próbálta elcsípni, hátha egyszer felpillant a markából.
Hosszú percek teltek el ezzel az állóképpel, amikor a vécéből végre egy korabeli ismerős bukkant fel, Schwachta úr, vagy Knapp (ahogy tetszik), a nyugalmazott ítéletvégrehajtó, s amint megpillantotta Svejket, rögtön felé vette az irányt.
- Itt nincs kiszolgálás? - kérdezte Svejk parolázás után.
- Nem tudom, még nincs egy órája se, hogy itt vagyok.
A szűkített nő a sörcsap mögött csücsörített, látszott rajta, hogy nagyon koncentrál: műkörme miatt csak pipiskedve tudta ujjbegyével a telefon tartalmát tologatni. "A faszomba már!" - olvasta le Svejk a csaj feltöltött ajkairól, hogy mi járhat a fejében. A szókincse legalább emlékeztet Palivecre, konstatálta a derék katona.
- Mi történt itt a héten, amíg nem voltam? Hová lett Palivec? - kérdezte asztaltársaságától, hátha tudja a hóhér.
- Nem fogja elhinni, pedofilellenességgel vádolták.
- Igaza van, nem hiszem el!
- Egy nagyobb társaság bulizott egyik este, a zenegépbe vagy hatodszor tették be Fekete Pákó "Kislány vigyázz, el ne hibázd, kislány, a bugyidra vigyázz!" csujogatóját, mire Palivec kifakadt, hogy ez a kultúránk elleni erőszak, az milyen már, ha valaki kislány bugyijába nyúlkál. Erre csaknem meglincselték, hogy majd megmutatják ők neki, mi is az erőszak.
- Na és? Volt már itt máskor is bicskázás, Palivec nem véletlenül tartja azt a méter hosszú vastag földkábelt a pult alatt.
- Ezzel még nem is lett volna baj, de itt volt Bretschneider titkosrendőr is és ráhívta a fináncokat, mérőedény-hitelesítés céljából, mert kevesellte a korsóban a sört. Palivec kiabált, hogy ő leszarja a Mérőt, nem ver át, évtizedek óta szemre csapol, relatíve mindig ugyanannyit. Úgyhogy relativizálásért elvitték a vámosok. Amikor megbilincselték, csak annyit kiabált, hogy a testével való önrendelkezéshez joga van.
Azóta Bretschneider unokahúga üzemelteti a Kehelyt, állítólag Svájcban végzett vendéglátóiparit Orbán százados lányával együtt.
Svejknek most már tényleg a sör hiányzott, nem a hallgatóság, türelmetlenül integetett a pult felé, hiába. Ott azóta sem történt semmi, egyedül a hangszóró ment a basszustól arrébb, s a katona örömmel várta, hogy mindjárt leesik.
- Nem jönnek ki asztalhoz? Hogy rendelnek ezek?
- Telefonon, az appjukon keresztül.
- Nem úgy néznek ki, mint akiknek van apjuk. Őt hívják fel?
A hóhérnak nem volt kedve elmagyarázni, mi is az alkalmazás, de nem is kellett, mert az egyik fiú végre megszólította a kiszolgálót.
- Baszom a szád, negyedórája rádírtam, hogy adjál még egy kurva dinnyés redbullt meg három szívószálat!
A csaposcsaj szívott egyet az orrán, a pultra dobta a telefonját és a hűtőben kezdett kotorászni.
- Látja, Svejk úr. Ez a digitalizáció. Ez végez sorra a szakmákkal, a vendéglátással, a szalagmunkással, és ez végez a hóhérral - sóhajtott száraz torokkal Schwachta úr (vagy Knapp, ahogy tetszik).
- Azt hittem, a kaucsuk kézelője.
- Az csak a karrieremnek vetett véget. De a hóhérszakma végképp meghalt. Az internetnek köszönhetően ma már mindenki otthonról, saját maga ítélkezik. És virtuálisan végre is hajtja!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése