Ugrás a fő tartalomra

Langerhans-szigetek

 - Hallotta, Svejk úr, májzsugorodása van az államfőnek! - kérdezte Müllerné, miközben leoldotta Sissy feliratú milleneumi kötényét. Bár ne tette volna, hiszen éppen lejárt a munkaideje. Nem az oldást, az átkötést.

- Aztán melyiknek, Müllerné? Én csak két álamfőt ismerek, az egyik addig vívódott, míg egy csapatban az egyik legnevesebb hotelben lett besúgó, onnan nem ment ki a Los Angelesi olimpiára, aztán ledoktorált, anélkül, hogy előtte fel. A családja hiába énekelte neki esténként, hogy egy kicsi mozgás mindenkinek kell, sajnos neki már memopauzája volt.

A másik meg a kutyapiszkot szokta összeszedni a horgászstégeken, és ha bármit alá kéne írnia, annyi kifogása sincs, mint egy amatőr pecásnak Mészáros halastavában. Ha a néppel akar találkozni, szilveszterkor előad a tévében egy hasbeszélőszámot.

Ami azt illeti, egyikért se nagy kár.

- Azok az Orbán drogista kifutófiúi - jegyezte meg szarkasztikusan a bejárónő, anélkül, hogy tudta volna, hogy úgy. - A mienket mondom, a Babist!

- Akkor hamarosan egy tucat fekete zászló leng a Konopisten. Csak tudnám, kié lesz az a sok tolnai birtok meg a fegyver- és repülőgépgyár!

Tudja, Müllerné, az a baj, hogy az alkoholistának nincs jövője, csak mája!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Optimista forgatókönyv

Van egy optimista forgatókönyvem. 2026-ra Magyar Péter tégláról téglára építkezve megszerzi a parlamenti helyek kétharmadát. Még mielőtt Magyar átvenné Sulyok Tamástól a megbízólevelét, Szörényi Levente Rodostóba költözik és képzeletbeli nagynénjének játszik tárogatón kesergőket. A Tiborcz család Malagára disszidál, a Matolcsyak, Garancsik, Habonyok szaudi rokonoknál húzzák meg magukat, magukkal víve az aranytartalékot, perzsaszőnyegeket és a Szépművészeti Múzeum műkincseit. Orbán Viktor egy Putyintól kapott dácsába vonul valahol a Fekete-tenger partján a pénztárosával és levelezésbe kezd. Szijjártó egy adidas melegítőben egy nemkormánygéppel Moszkvába repül, hátrahagyva feleségét és Balázst. A KESMA átáll, az M1 Híradót átnevezik MP1 Híradóra. Gyurcsány Ferenc ellenzéki újságírónak áll és leleplezi saját magát. Feláll a kétharmados Tisza-parlament és a Magyar-kormány. A rajtuk kívül egyedüliként második Fidesz képviselői tüntetően távolmaradnak és soha többé nem vesznek részt az orsz...

Demokráciaexport

Švejk azóta nem járt a Kehelyben, amióta Bretschneider detektív lánya vette át az üzemeltetését és hangos fiatalok kvázi romkocsmát csináltak belőle. Most mégis, mint lakásához legközelebbi italmérést, ezt választotta.  Alig egy órája érkezett haza Karlovy Varyból, ahol kénes fürdőkben reumáját kínozta, s térdei most elégtételt vettek a kéthetes tortúráért. Dubček bukása óta nem kapott beutalót, de most, hogy előbb a vírus takarította ki onnan a szállóvendégeket, majd a háború az orosz letelepedési köszvényeseket, jutányos áron jutott hozzá a férőhelyhez. Persze a pihenésben még jobban megfáradt s míg a bőre kiázott, a veséje kiszáradt, hát idő előtt visszajött szeretett Prágájába.  Csakhogy a lakásába lépve egy csomó idegent talált a saját ágyában, ugyanis Müllerné – nem számítva Švejk úr korai visszatértére – kiadta azt olcsón ukrán menekülteknek. Jobb híján tehát a Kehely felé vette az irányt, ahonnan, lévén kedd délelőtt, csend szűrődött ki a város forgatagába. Már messzir...

Kossuth Lajos kalapjárat

1. Nem ég napmelegtől, le ki nem szarja, ki számít manapság forró tavaszra? Ha körűlnéz az ember, itt ugyan mit lát? Ezért egy költő se venne elő pennát, de róla még csak laptopján se csetel, ez ma a magyar táj, beszáradt ecsettel. Lehet kedd is talán, sőt akár csütörtök, Family Frost jön vagy maga az ördög? 2. Távolból felzeng tán valami dallam, túl messzi még ahhoz, hogy idehalljam. Ezek migránsok lesznek, nyakamat rája, szöges deszkát teszek ablakom alája, a kerítésbe árad minden feszültségem, ezek le ne tapossák gyér veteményem! De orrom megérzi, amit a szem se lát, hamubasült Fornetti csábító illatát. 3. A kapuba kiállok, szemem se rebben, a polgármester talpig népképviseletben jön s zászlókkal teli vagy félig rakottan izgatott emberek közelednek ottan. „Ehun Platós Péter! Nem szóltam még százszor? Kapcsold ki már ember, azt a villanypásztort!” Az asszony is eldobta nyitókapáját, sóhajtva simított nejlonotthonkáján. 4. És jött a férfi, ki soha el nem fárad: „Hé paraszt, mondd, mes...