A Cofidis Hitel Monitor országos felmérést végzett, többek közt a magyarok kerékpározási szokásairól. A 18-69 évesek közel 70 százaléka rendelkezik saját kerékpárral és 65 százalékuk, ha csak alkalmanként is, de szokott biciklizni. A magyarok egynegyede szinte minden nap teker.
Móni még fiatalasszony, de már két férjet elfogyasztott. Most egyedül él, a gyerekeket az apjuknak ítélték mindkét esetben. Nem csoda, az egész falu tudja, hogy szereti a férfiakat. Amúgy malacokat nevel. Van egy harmincéves kopott Csepel kerékpárja, azzal jár tápért. A női vázra, ha a pedálokat vízszintesbe állítja, pont jól fel lehet illeszteni az 50 kilós tápos zsákot, s kicsit ferdén tolni egészen hazáig. A malacok már megismerik az évek óta olajozatlan, nyekergő bicikli zaját, messziről hallik éhes sivalkodásuk.
Laci papa férfi létére női biciklit használ. A lábai már annyira visszeresek, hogy felszállni sem tud rá. A legalacsonyabbra állította az ülést, terpeszbe áll, elölről betolja maga alá a canglát, és kétoldalt csoszogó talpaival ellöködi magát a közeli boltig, kicseréli az üres szódásüvegeket, majd a trafikban vesz egy kaparós sorsjegyet és hazafelé megáll a szomszéd kocsma előtt, kikéri a 2x2 deci kisfröccsét. Kétszer. Háromszor. Innen már alig száz métert kell csak „elrollereznie”, ám egy nyáron, alighogy elindult, megszondáztatták a rendőrök és megbüntették 50.000 forintra. Ez úgy pont egyhavi nyugdíja volt, hiába mondta, hogy őneki ez inkább gyógyászati segédeszköz, nem kerékpár. Másfél hét múlva eltörölték a nulla toleranciát a biciklisek esetében, azóta nem büntetnek ittas kerékpározásért. Laci papát sem.
Ferus is két keréken megy reggel a kocsmába. Igazából gázért indul, fel is gumipókozza a csomagtartóra a palackot, csak hát meg kell állni a Pipacsnál. Svájcisapka van az ülésen, a kerekek olyan laposak, hogy el se lehet dönteni a biciklit. Este, amikor hazaér, hideg vacsora várja.
– Hol a paprikáskrumpli, asszony?
– Hoztál gázt?
– Ott van kinn a biciklin!
– Hol a bicikli?
– Biciklivel mentem? Akkor lehet, hogy még a kocsma előtt…
Ronaldó még kisgyerek, alig húsz kilós, vézna, a nevelőapja régi járgányával szokott iskolába járni. Sárvédő, világítás, csengő már akkor sem volt rajta, amikor megörökölte. Mivel nem éri még el a pedált a lába, váz alatt görnyedve hajtja vidáman. Elöl a kormányon Dzsesszika egyensúlyoz, hátul a csomagtartón szétvetett lábakkal, hogy be ne kapja a küllő, Szabina vigyorog, őket viszi az óvodába a faluvégi vakolatlan házból. Időnként, amikor szalajt a földig lógó lánc, nagyokat esnek, ilyenkor kirohan a család többi tagja és egy kicsit üvöltöznek egymással, majd elküldik Ronaldót vízért az utcai kútra. Nehezek a teli kannák, alig bírja a kormányra emelni őket, de viszi, naponta többször.
Örzse néni is biciklizik. Azzal megy a temetőbe. Felkötözi rá a kapát, a kormányra a locsolókanna kerül, a nagy csokor őszirózsát felcsípteti a csomagtartóra. Lehajol, kézzel előrehajtja a pedált, hogy az felül legyen, aztán átlép a vázon, és 3 km/h sebességgel nekilendül. Ilyen lassan más eldőlne, a néninek sokat segít az egyensúlyozásban a körülötte lebegő nyolc réteg fekete szoknya.
– Hová megyen, Örzse néni?
– Csak ide a temetőbe, az uramhoz.
– Hát a biciklit ki hozza vissza?
Zoltán a városban dolgozott, amíg a gyárat el nem privatizálták. Sokáig alkalmi munkákból, fűnyírásból, favágásból, ásásból tartotta el a három gyerekét, de akármilyen keveset is keresett, jól jött, hogy esténként velük tud lenni. Aztán egy fővárosi cég összeszerelő üzemet létesített az évtizedek óta üres épületekben, betanított munkásokat kerestek három műszakba. Zoltán ment volna is, meg nem is. Hiába a jó fizetés, de a busz már csak ritkán jár. A három műszakot úgy tudta vállalni, hogy hitelre vett egy kerékpárt. A szomszéd adta el 5000 forintos részletre a gyerek mountainbike-ját, mert rossz volt a lapjárás. Addig a három hónapig majd kicsit összehúzzák magukat. Azóta ha esik, ha fúj, ha fagy van, ha dér, Zoltán valamelyik irányban biztosan ott biciklizik a városba vezető úton, hátizsákjában a munkásruhája, a kormányon nagy csíkos szatyrokban a napi bevásárlás, mert a városban csak olcsóbb a kenyér, mint a falu egyszem boltjában.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése