Nyelvcsapások

Gondterhelten jött haza az óvodából, három és fél évének minden bölcsessége ott ült az arcán. Töprengett a szobájában, szokatlanul csendesen tett-vett, aztán rászánta magát és elém állt: „Apa, képzeld, Máté nagyon csúnyát mondott a dadus nénire! Nagyon csúnyát.” Miközben minden szülői tekintélyemet érvényesítve komolyan elítéltem Máté cselekedetét, majd kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, mi lehetett az a borzasztó szó, ami annyira felháborította a lányomat. Nem volt hajlandó elárulni, mert az tényleg olyan csúnya. Este leültünk vele hármasban, s arra jutottunk, hogy ha azt a csúnya szót most az egyszer kimondja, s aztán soha többé, csak akkor tudjuk megítélni, hogy Máté mennyire rossz fiú. 

„Azt mondta a Máté, hogy a dadus néni egy deci!”

Azóta eltelt tizenkét év, és talán már Máté is tudja, hogy nem dadus néni a legnagyobb deci. Sőt, őt akár hektoliternek is mondhatnánk. „A kultúra úgy hull le rólunk, mint a ruha másról boldog szerelemben.” A király meztelen. Nyelvcsapásokat adunk és nyelvcsapásokat kapunk. A gyerekek felszabadultan olvasgatják a játszótér mászókáira vésett négybetűs szavakat, amiknek biztosan fontos jelentése lehet, különben mások nem firkálták volna oda. A szépemlékű Torgyán doktor még csak a vőlegény szerszámát csempészte be finoman a parlamentbe, míg Gyurcsány már az egész országot nevezte át Öszödön. Azóta is folyik a nemzeti konzumáció. 

A stílus maga az ember. Értem én, hogy egyszerűsíteni kell az üzenetet, hogy sulykolni lehessen, de van különbség az egyszerű és a primitív között. Nem mindegy, hogy a maga egyszerűségében valaki csiszolatlan gyémánt vagy faragatlan tuskó. Mert egy-egy ilyen tuskó, ha felborul, akkor mindenféle férgek bújnak elő alóla. Nem mondok neveket, az újságolvasó, a tévénéző, az internetező tudja, kikről van szó. A stílus ma: gazember.

Felfogtam, hogy „visszatérhetünk az igazi demokráciához, visszatérhetünk a politikai korrektség bénító kényszerétől megszabadult egyenes, őszinte beszédhez”, de teljesen összekeverték a szabadságot a szabadossággal. 

Azt is értem én, hogy az apróért is lehajolnak, de ezt a hangnemet igazán hagyhatták volna az út szélén. Ezt nem valami álszent prüdéria mondatja velem, hiszen egyre gyakrabban és egyre rövidebben felemlegetem, hogy míg ők a Parlamentben melegednek, addig édesanyjuk miniszoknyában didereg egy négyes út melletti kamionparkolóban. Szóval én is szoktam csúnyán káromkodni, de nem serdületlen fülek hallatára! A gyerek hadd ne tőlük tanulja már el a tisztességet, mert egy bizonyos szint alatt már nem megy az ember bizonyos szint fölé, hogy Esterházy Pétert parafrazeáljam. (Ez is milyen csúnya szó, ugye?)

Az autokrata hatalom a nyelvet is kénye-kedve szerint csűri-csavarja. Egy-egy kifejezést addig ismételgetnek sajtójában a táncsicskái, amíg meg nem töltődik neki kedves tartalommal. Így jártunk például a „polgár”, a „magyar”, és a „nemzeti” jelzőinkkel, amelyek már csak fosztóképzőként működnek. Most épp a „civil” szó van soron. Meg az „imperializmus”. (Sokáig kerestem a szótárban… Rákosi alatt volt.) Ezek a szavak kiüresednek, s gyakorlatilag dobhatjuk őket a kukába, ha nem akarjuk túlmagyarázni. Most, hogy a zsebünkben turkálva elértek a genitáliákig, nagyon nem szeretném, ha azokat is kiürítenék.

Különben is, a káromkodásaimat nem adom! Ha így folytatják, mi számít majd obszcénnek? A „kérem szépen”? A futballszurkolóknak így is már olyan kifejezéseket kell megtanulniuk, hogy „homoszexuál!” (Félre: szerencse, hogy Ronaldo úgy lő, mint egy lány, különben még többet kapunk…)

A másik véglet, hogy a kompetencia látszatának fenntartása érdekében a bürokrácia ilyen intézményneveket öklendez ki magából, mint BM OKF Gazdasági Ellátó Központ Kéményseprőipari Igazgatóhelyettesi Szervezet! S hogy mást ne mondjak, számomra a Nemzeti Konzultáció megszövegezésében a III/III-as akták bikkfanyelve köszön vissza.

„Szabad országot!” – olvasom, ezt ragasztották a minap a miniszterelnök kertkapujára. Vajon az elkövető belegondolt, hogy abban a házban még két kiskorú lány is lakik? Miért kell őket kellemetlen helyzetbe hozni? Hogyan magyarázza el nekik az apjuk, mint jelent a „szabad ország”?