– Hát egyem azt a drága szívét, gyöngyömbogaram, miért nem nyit már kaput? Zörgetünk negyedórája! Állunk itt pluszban a mínuszba, lássa már egészen átázott a kendőm ebben a nagy várakozásba!
– Már felállni is sokáig tart az én koromban, nemhogy kijönni. Mi járatban vannak?
– Hoztuk az Erzsébet utalvánt karácsonra, tízezer forint, a miniszterelnök küldi minden nyugdíjasnak! Most hordjuk szét az utcába. Biztos hallott róla, nem mehetnénk beljebb? Ne itt a kapuba, mégiscsak péz! Gyött velem a biztonsági úr is, láthassa, hatósági mellényben van!
– Várjon, elzárom a kutyát. Harapós a Rexi. A Lacit, a postást azt ismeri, na, a Laci postás, ő mondta, hogy jön majd utalvány, de nem ő hozza ki, hanem a tanácstól küldenek valakit.
– Na, mi vagyunk a tanácstó. Onnan gyöttünk. Beljebb mehetnénk, ahol van asztal? Mer alá is kéne írni.
– Jöjjenek a konyhába… Már azt hittem, elmaradnak, mert azért sok pénz az nekem. Sok az a tízezer. De azt mondják, csak itt a boltba lehet elkölteni. Meg is kínálnám magukat, de nem sütöttem, nem mertem kimenni lisztért, hátha nem találnak itthon.
– Na, lássa, ez itt az utalvánok, ebbű majd megveheti a bejglire valót! Tegye oda a Fájdalmas Szűzanya meg az Orbán-kép közé, hogy el ne felíjcse!
– Jó látni, hogy valaki törődik velünk, nyugdíjasokkal is. A Kádár volt ilyen, nekem hiába szidják máma. Várjon, teszek egy kicsit a sparheltra, hogy átmelegedjen. Hol kell aláírni?
– Ide, a többi alá. Van tolla? Az ott, a buksza mellett?
– Tudja, amióta a lányomék németben vannak, alig nyitja rám valaki az ajtót. Az ember már nem mer kimozdulni se. Hívtak karácsonyra, de én nem megyek olyan messzire már, a kutyának is ki ad akkor enni, itt vannak a tyúkok, az a néhány tojás nekem már elég. Főleg ilyenkor, nyugdíj előtt, már üres a stelázsi. Hova lett a biztos úr?
– Biztos kiment cigizni. Kérhetnék egy pohár vizet? Ne ebből a csapbó, inkább a fürdőbű! Az hidegebb, tudja, jobban esik.
– Tessék csak, egészségére, a biztonsági úr nem kér, nincs melege abban a sárga mellényben?
– Nem iszik vizet. Ötezer forint lesz a kiszállítás, mama, hallotta a rádióba, bemondta a tévé, hogy ennyibe kerül! Ugye, így olcsóbb, mint a posta.
– Kifizetem, ha kell, nem szeretek adós maradni, de huszadikáig nem marad egy vasam se...
– Pedig épp akartam kérdezni, hogy nincs véletlenül egy kis vasa? Na, akkor mi sietünk tovább, mert még egy csomó ilyet még ki kell fosztanunk, vagyis osztanunk! Az én védőszentem, a bodajki szeplőtelen Szűz Mária álgya meg magát, mama! Kellemes ünnepet!
* * *
– Dik mán, Krisztofer, virítsd a lóvét! Ennyi az egész? A pénztárca? Hát ebbe télleg annyi sincs, amennyibe a koperta került! Ó, hogy legyen száz gyűrűd, ujjad meg egy se, szerelmetes gyerekem, mé nem mentél be a tisztaszobába!? Hogy lehetsz ilyen bangó? Voltál benn? Aszt aranyat nem tanátá? Én csak ezt a kisrádiót tudtam a szoknyám alá dugni, nagyon figyelt az öregasszon. Legközelebb nézz körül rendesen, így vakaróra valót nem szedünk össze! Az egyik szomszédja kórházban van, amaz unokázik… Még hat öreg van az utcába. De az utalvánt, azt eddig eltette mindenik! Mennyi van még, mennyit másoltattá? Meg nem mondod, hogy ez nem eredeti! Na, mennyünk, mielőtt ideérnek az igaziak.
* * *
– Jó estét, Erzsi néni! A kormányablaktól jöttünk, nyissa ki a kaput legyen szíves! Erzsi néni! Elnézést a késői zavarásért, de csak most értünk ide… Magyarország kormánya megbízásából szeretnénk átadni a kormányfő ajándék Erzsébet utalványát! Erzsi néni!
– Eltakarodtok innen, tolvaj csürhe! Így becsapni a szerencsétlen nyugdíjasokat! Majd adok én nektek! Eriggy Rexi, kapd el! Ne csak a nadrágját! Az én házamba be nem teszitek még egyszer a lábatokat!
(P.s. Ez a cikk mire megjelent, a kormány visszavonta az ötletét, a posta kézbesítette az utalványokat.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése