Eucharisztika

Nyirkos nyár volt, már a negyedik hete esett szüntelenül. A kis lakást koraesti szürkület lepte be, holott a tornyos ingaóra még csak az imént ütötte el a két órát. Müllerné annak a frissen nyírt és barnára festett daxlinak a szőrét sepregette a kőpadló repedéseiből, amit este fognak elvinni növendék magyar vizslaként valahová Kladnóba. A kutya nyüszítve lapult a kanapé alatt, miközben Švejk a kiújult köszvényét kezelgette sósborszesszel. Miután a reggeli lapokat már átnézte, hallgatóságra vágyott.

- Müllerné, ha ezzel végzett, toljon le engem a Kehely Vendéglőbe! – kiabált ki a hálószobából, és a nadrágját próbálta felcibálni.

A Kehely, nyilván a rossz idő miatt, teljesen megtelt vendégekkel, zajjal és füsttel: élettel. Amikor Švejk tolószéke megjelent az ajtóban, egy pillanatra csend lett, a törzsasztalánál örömmel konstatálták, hogy megérkezett. Hrušínský segédszínész arrébb húzta a székeket, hogy az öreg obsitost a házvezetőnő odatolhassa. Müllerné leszegett fejjel sietett ki e fertőből, Švejk pedig elégedetten szedegette elő zsebéből a pipáját. Palivec már hozta is az első korsó deres Březňákot.

- Ismertem egy segédpüspököt Vyšehradban, azelőtt valami Kuzmičeknek hívták, de amikor felszentelték, Máté evangélista után felvette a Matoušek nevet. Lókupecnek jó az a Kuzmiček név, de egy pap ne nevettesse már ki magát ezzel, mondogatta. Na, ez a Matoušek tisztelendő létére nagy vadász is volt, az ötödik parancsolatot kizárólag emberekre értette. Úgyhogy amikor hírét vette, hogy Budapesten eucharisztikus kongresszus lesz, majd rögtön utána vadászkiállítás, azonnal megvette a vonatjegyet oda-vissza.

Švejk a tömött pipa fölé tartotta a gyufát és nagyokat szippantott. Eredménytelenül. Az a fránya dohány is megszívta magát nedvességgel, mint minden a városban. A felhők a templomtornyok körül gomolyogtak, az úttest gőzölgött.

- Az utazása valami négyhetesre volt tervezve, egy zarándokszálláson vett hát ki szobát, ami civilben egyetemi kollégium volt, annak minden hátrányával és előnyével. Az első pár nap eseményei még rendben lezajlottak, bár Matoušek nem számolt az itthoni borovicskák és gyenge grogok után a magyarok erős pálinkáival, amiket arrafelé lófingatónak hívnak. És a magyarok aztán tudnak kínálni, szörnyen megsértődnek, ha nem iszol velük. Reggel, délben, este, meg néha még két kínálás között is. Ha a bor az Úr vére, akkor a pálinka is valami testváladék, nemde? Úgyhogy minden nap vecsernyére már teljesen kész volt szegény, arra sem emlékezett, merre járt aznap, nemhogy meg tudta volna gyónni, amiket csinált. A negyedik nap reggeli delíriumában véletlenül egyszerre másfél hetet tépett le a falinaptárról, és örömmel konstatálta, hogy a szakmai rituálék után végre hódolhat a szenvedélyének, hiszen máris itt a vadászkiállítás megnyitója, amit monumentális, világraszóló eseménynek hirdettek. A hímzett papi süveg és az ornátus helyett így aznap a zergetollas kalapját és a zsinóros vadászkabátot öltötte magára, a kisszekrényben talált fél üveg Hubertust, azt benyakalta és ilyen állapotban szállt ki a székesegyháznál a sofőr mellől, aki eddig minden nap ide fuvarozta.

A pipa az istennek sem akart meggyulladni, pedig Švejk egyre szaporábban piszkálta.

- A ruházatán még nem is botránkozott meg senki, csak amikor a ministránsokról azt hitte, azok a hajtók, és elkezdett velük üvöltözni, hogy tereljék elé a barmokat, akkor lett egy kis megrökönyödés. Aztán egy életnagyságú feszületet kezdett el dícsérni, hogy pompás példány, affelől érdeklődve, hogy ki lőtte. Viszont a preparátummal elégedetlen volt, mert előszedte egy taxidermista névjegykártyáját és beletűzte Jézus urunk lábujjai közé. Az ő első trófeáinak is pont így kihullott a szőre, de ez a faszi érti a dolgát, bizonygatta. Próbálták elrejteni a sekrestyébe, ahol a szentelésre váró kispapok sorakoztak. Nekik a szoknyájuk alá nyúlkált, hogy megbizonyosodjék, nincs-e köztük csaló, aki lányként Jézus menyasszonyának adja ki magát. Majd amikor a szertartás odáig érkezett, hogy a novíciusok a templom padlójára hasaltak, homlokukkal érintve azt, a hullarészeg Matoušek szarvasbőgést imitálva előrohant, és az oltárról letört műanyag olajággal csapkodta a feneküket, ahogy a vadászavatáson szokás.

Tulajdonképpen csak azt akartam mondani, hogy nem túl sikeres dolog összekötni a hobbinkat a munkával, az egyházi dolgokat az államival.

Még egy kör pilzeni érkezett az asztalhoz, a társaság öblögetett, Švejk továbbra sem tudta munkára bírni pipájában a tüzet. De mindenképp szünetet kellett tartani, mert a Kehely előtt fülsértő csörömpöléssel fékezett a 17-es villamos.

- Ha ez nálunk történik, talán nagyobb híre ment volna, de a magyar újságok nem olyanok, mint a csehek. Ha azoknak azt mondják, hogy kussoljanak, akkor azok nem szólnak egy árva szót sem. Meg aztán Matoušeknek nagy respektje is volt azóta, hogy a St. Pauli Nachrichten címlapjára került, amint csókra nyújtja a kezét I. Ferenc József császárnak. Azt persze csak kevesen tudták, hogy a fotó egy nyomdahibának volt köszönhető, mert véletlenül egybemontírozták az első oldal képét a harmadik oldalon ugyanott lévő képpel, ahol a cikk csakugyan a szadista Matoušekről  szólt, „Pofozkodó hitoktató” címen, így került Matoušek a karlsbadi állomásra a császár őfelsége mellé.

Egyszóval nagy baja nem esett, miután kijózanodott. Elzavarták vidékre templomfelújításokat felügyelni, ahol meg összeszűrte a levet a főépítésszel és YMCA zarándokszállást építettek a fiatal keresztény fiúknak az állami forrásokból. Állítólag tartottak ott már alkotmányozó nagygyűlést is.

A pipa végre szelelni kezdett. A tök kopasz Purkrábek úr, aki a Slavia Banknál állt alkalmazásban, nem bírta türtőztetni magát.

- Hallja, Švejk úr, én közel harminc éve ismerem magát, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy maga hülye, vagy csak hülyéskedik.

- Én, kérem, tökéletesen hülye vagyok. Törvényszékileg kiszuperált hülye – mondta komoly arccal Švejk, majd nagyot szippantott a pipából, és  belesomolygott az orrából kiáramló cseresznyeillatú füstgomolyba.