Ugrás a fő tartalomra

Tájékoztatás a víz áráról

. (Hommage à Tabi László)
Magyarország másodmagával megpályázta a 2017-es a FINA által szervezett vizes világbajnokság megrendezését. Már nem is emlékszem, melyik város, azt hiszem, Mexikó volt az Budapest mellett, amelyik szívesen látta volna a sporteseményt a medencéiben, de az előzetesen becsült, mintegy 20 milliárd forintra rúgó költségvetés láttán meghátrált, így Magyarország kapta a rendezés jogát. Nem is érdemes megjegyezni a másik pályázó nevét, ha nincs 22 milliárd forintjuk egy ilyen fontos eseményre!
Milyen ország az, amelyik ne tudna mainapság 24 milliárd forintot kiszorítani e magasztos célra, mint az egészségügy (mert ez az!), pláne, ha tudja, hogy az a 28 milliárd hamar meg is térül. 30-35 milliárd forintot ma csak az olyan álomgyilkosok sajnálnak egy olyan rendezvényre, amire az egész világ figyel, akik az olimpiát is elleneznék. Na, de kérdem én, hol van egy olimpia egy ilyen esemény alig 40 milliárdos költségéhez képest? 
És azt is vegyük figyelembe, hogy ebből a 45 milliárdból a fél város infrastruktúrája megújul! Azzal már egy kisiskolás is tisztában van, hogy egy 50 milliárdos rendezvényt nem lehet akármilyen körülmények között lebonyolítani. Az uszodák és fürdők renoválása és bővítése már eleve felemészt 55 milliárdot, az ugrótorony sem kerülhet kevesebbe, mint 2 milliárd, így aztán ha véletlenül 60 milliárd forintot kellene kiadni, valahogy azt is valahogy kiszorítjuk. Nem nevezhetünk drágának egy 62,5 milliárdos beruházást, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Margit-szigeten új sétányokra és parkokra és irodaházakra is szükség van, ha nem akar az ember a világ szeme előtt szégyenkezni.
A kákán is csomót keresők mondhatják, hogy kár 65 milliárdot elszórni olyan épületekre, amelyek csak két hétig szolgálják ki funkciójukat, majd vissza lesznek bontva, de ezek az emberek nem veszik észre, hogy azt a 68 milliárdot így is úgy is ki kellett volna adni valami másra, iskolákra, kórházakra például. Ha ki is dobunk rájuk 70 milliárdot, azok az emberek aztán a végén ugyanúgy meghalnak, nem? Na, ugye. 
Egy 72 milliárdos rendezvénynél az ember ne kicsinyeskedjen. A sportágak szövetségeinek is kell adni valamennyit a felkészülésre, abból a 75 milliárdból azért jusson a sportolókra is, nehogy a házigazda versenyzői szégyenben maradjanak! Vizes sportokban egyébként is többnyire a világ élvonalában tanyázunk, úszóink, vízilabdázóink nevét minden sportszerető ember ismeri világszerte. Ne sajnáljunk tőlük 80 milliárdot, hogy hazai vizeken bizonyíthassanak ismét a nézők előtt!
Apropó, nézők. A jegyeladásból is bejön néhány millió forint, így az a 82 milliárd tulajdonképpen egy pimf összeg, akármit is írogat a sajtó. Vannak olyan sorosbérenc lapok, amik szinte kéjesen lubickolnak ebben a 85 milliárdban, részletekre bontva, hogy szerintük milyen felesleges és túlárazott beruházásokat csapna hozzá a kormány a VB 87 milliárdos számlájához. Ahogy azon is gúnyolódnak, hogy nem a látványtervek szerint épült meg a Dagály sportuszoda! Ki hallott már olyat, hogy bármit is a látványtervek alapján építenének? Komoly tervezőmérnökök dolgoztak egy ilyen projekten, nem grafikusok!
Tegyék a szívükre a kezüket, tudják, mi pénz 90 milliárd forint? Alig tucatnyi stadion ára! És ebből a 95 milliárd forintból az új balatonfüredi mélygarázs is szinte teljesen felépül! 
Egy 100 milliárd forintos rendezvény reklámértéke megfizethetetlen! A köztévé becslései alapján, ha a közvetítéseknél 6 milliárd tévénézővel számolunk, ez a 110 milliárd alig kicsivel több, mint 18 forint nézőnként! Másképp lebontva csak 7,5 milliárd naponta! Egy kéthetes rendezvényre ne sajnáljunk már 120 milliárd forintot! 
És akkor az államkassza hasznáról nem is beszéltünk, mert ez a 127 milliárd bruttó, áfás ár, szóval az a 130 milliárdos összeg egyáltalán nem túlzó, mert ma bizony kicsit többe kerül egy vizes VB.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Optimista forgatókönyv

Van egy optimista forgatókönyvem. 2026-ra Magyar Péter tégláról téglára építkezve megszerzi a parlamenti helyek kétharmadát. Még mielőtt Magyar átvenné Sulyok Tamástól a megbízólevelét, Szörényi Levente Rodostóba költözik és képzeletbeli nagynénjének játszik tárogatón kesergőket. A Tiborcz család Malagára disszidál, a Matolcsyak, Garancsik, Habonyok szaudi rokonoknál húzzák meg magukat, magukkal víve az aranytartalékot, perzsaszőnyegeket és a Szépművészeti Múzeum műkincseit. Orbán Viktor egy Putyintól kapott dácsába vonul valahol a Fekete-tenger partján a pénztárosával és levelezésbe kezd. Szijjártó egy adidas melegítőben egy nemkormánygéppel Moszkvába repül, hátrahagyva feleségét és Balázst. A KESMA átáll, az M1 Híradót átnevezik MP1 Híradóra. Gyurcsány Ferenc ellenzéki újságírónak áll és leleplezi saját magát. Feláll a kétharmados Tisza-parlament és a Magyar-kormány. A rajtuk kívül egyedüliként második Fidesz képviselői tüntetően távolmaradnak és soha többé nem vesznek részt az orsz...

Kossuth Lajos kalapjárat

1. Nem ég napmelegtől, le ki nem szarja, ki számít manapság forró tavaszra? Ha körűlnéz az ember, itt ugyan mit lát? Ezért egy költő se venne elő pennát, de róla még csak laptopján se csetel, ez ma a magyar táj, beszáradt ecsettel. Lehet kedd is talán, sőt akár csütörtök, Family Frost jön vagy maga az ördög? 2. Távolból felzeng tán valami dallam, túl messzi még ahhoz, hogy idehalljam. Ezek migránsok lesznek, nyakamat rája, szöges deszkát teszek ablakom alája, a kerítésbe árad minden feszültségem, ezek le ne tapossák gyér veteményem! De orrom megérzi, amit a szem se lát, hamubasült Fornetti csábító illatát. 3. A kapuba kiállok, szemem se rebben, a polgármester talpig népképviseletben jön s zászlókkal teli vagy félig rakottan izgatott emberek közelednek ottan. „Ehun Platós Péter! Nem szóltam még százszor? Kapcsold ki már ember, azt a villanypásztort!” Az asszony is eldobta nyitókapáját, sóhajtva simított nejlonotthonkáján. 4. És jött a férfi, ki soha el nem fárad: „Hé paraszt, mondd, mes...

O, Fortuna

 A Nap éppen delelőn s nyár közepe lévén egyetlen sugara sem hatolt be a Fortuna Büfébe, nem minha egyébként a teliüveg portálokon bármikor, bármilyen szögben is könnyen átjutott volna. A félkör alakú épület mérnöke nem így tervezte, a déli tájolással pont azt szerette volna elérni, amit a felragasztott Coca-Colás matricák és az évek alatt az üvegre rakódott kosz sikeresen megakadályozott. A helyiségben a tucatnyi asztal felett így olyan homály uralkodott, mintha még mindig lehetne odabenn dohányozni és tele lenne füstölve. Persze ki is füstölte volna, a kocsmában egyetlen vendég tartózkodott, aki a zenegépre támaszkodva állt a sarokban, lábánál egy Szöul ’88 feliratú löttyedt sporttáskával és ugyanazt az egyetlen számot hallgatta a monitornak támaszkodva újra és újra, szájával némán követve a szöveget, az instrumentális részeknél mozdult meg olykor kicsit a csípője. Csak ha elfogyott az érméje, járult a pulthoz és kért újabb néhány ötvenkoronást meg egy deci rumot. – Ilyen italt...