Ugrás a fő tartalomra

Legyen szerencsénk!

Mostanában Columbo-t nézek esténként, németül. Mivel még nem tudok ezen a nyelven, a történeten kívül másra is tudok fókuszálni. Feltűnt, milyen mázlista ez a karakter, mindig pont a gyilkossal kezd el elsőként beszélgetni. (Poirot ugyanez belgában: elég, ha felszáll egy expresszre, és szembejön a munka.) Így én is tudnék nyomozni. A tehetség, a szorgalom és a kitartó munka édeskevés, ha nincs hozzá szerencse. Ami tulajdonképpen nem más, mint indokolatlan és indokolhatatlan, meg nem érdemelt előny. Az emberek ezért szeretik.
Pedig Fortuna istennő egyrészt vak, másrészt, mint Zeusz alakváltó, továbbá legtöbbször igencsak szűkmarkú. Voltak idők, amikor már az is szerencsének számított, hogy nem kaptad el a flekktífuszt, és a háború végéig lapátolhattál egy munkatáborban. Vagy ha nem kaptak el a határon. De szerencsére konszolidálódott a helyzet, alig kicsivel később már az számított szerencsésnek, aki Wartburgot nyert a nyereménybetétkönyvvel.
Nevessenek ki, én nem kísértem külön a szerencsét, úgy hiszem, mindenkinek bizonyos mennyiség van kiporciózva egy életre, nem pazarlom el olyan lényegtelen dolgokra, mint a pénz. A postán is, ha Szerencsekket akartak rámtukmálni, kitértem, mondván: elég szerencse, hogy egyáltalán be tudom fizetni. Különben sincs szánalmasabb egy sorsjegyárusnál, ha nála van a főnyereményt érő szelvény, miért ücsörög ott minimálbérért? Félre a tréfát: beérem azzal, ha a család és az egészség terén kedvező a csillagok állása, a munkát majdcsak elvégzem valahogy, s lesz gyarapodás. Gondoltam én.
Viszont ahol kevésbé lehet tehetséggel, szorgalommal és kitartó munkával érvényesülni, ott jobban felértékelődik Fortuna szerepe. Olvasom, a Szerencsejáték ZRT-nek tavaly rekordbevétele volt, különösen sportfogadásból. Fogadok, hogy megpróbálnak párhuzamot vonni az előző két mondatom között. Ne tegyék, mert „aki fogad, az veszít. Én pedig nyerni szeretek!” – ahogy Charlie Firpo megfogalmazta. Mások is így lehetnek ezzel, mert vannak, akik talmi tévéműsorokba jelentkeznek, ahol legtöbbször elég a sima jelenlét, vannak, akik sorsjegyeket kapirgálnak, és akik régen a játéktermekben a három gyümölcs szerelmesei voltak, azok ma „tippmixülnek”. 
Addig-addig próbálgatjuk a szerencsénket, amíg szenvedéllyé nem válik. 
Van, aki nem joghurtos címkéket, hanem trafikkoncessziót gyűjtöget, azt mondják, azzal is lehet nyerni. Sőt, hallottam olyanról, aki kaszinótenderen győzött, egyiken a másik után! Na, az aztán a meta-szerencse! Pedig a játékgép-üzemeltetők mekkorát buktak rajta, nemzetgazdasági okokból! Szóval szerencsének nevezhetjük azt is, ha nem államosítják vagy lehetetlenítik el a cégedet. 
Aki egyszer megfogta már az Isten lábát, azt állítja, stoplis cipő van rajta. Csak egy kis TAO-hozzájárulás kell, és tiéd a szerencse, nem a bátraké. Persze, azért ahhoz is kell egy kis bátorság, hogy magától elinduljon valaki egy földbérlet-pályázaton. Vagy vadászház-építésbe fogjon önerő nélkül, bízva abban, hogy elnyeri a nemzethy színű masnival átkötött uniós támogatást. Aztán az is kész szerencse, hogy pont ki tud szaladni hátul a konyhán keresztül, elkerülve a sajtót. Neveket nem Mondok.
Ha visszakeresik a Néplap idei első számában az újévi fogadásaimat, azokból hármat-négyet már megnyertem, pedig még nem telt el épp csak egy hónap. De nem lehet mindig mázlim, a szerencse forgandó, mint azt Kalocsa is megtapasztalhatta. Lám, az előző városvezetés milyen mázlista volt, a mostani meg csak szerencsétlenkedik!
Szerencse nélkül fabatkát sem ér a munka! Emlékszem a Gázszerelő nyilatkozataira, hogy régebben ő napi 20 órát dolgozott, de arra is, hogy a Jóistennek, a Miniszterelnök Úrnak és a szerencsének köszönheti azt, amije van. Szóval az első kettő önmagában nem elég, „ha nincs a mázli faktor, akkor az egészre keresztet vethetünk”, ahogy arra a másik Firpo testvér is rájött, miközben kék szemre gyűjtöttek a papinak.
És mekkora szerencsénk lesz, ha megháromszorozódik az áram ára! Megéri majd Paks kettőt felépíteni. De ha még nagyobb szerencsénk lesz, akkor megkapjuk az olimpia rendezési jogát!
Legyen szerencsénk!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Optimista forgatókönyv

Van egy optimista forgatókönyvem. 2026-ra Magyar Péter tégláról téglára építkezve megszerzi a parlamenti helyek kétharmadát. Még mielőtt Magyar átvenné Sulyok Tamástól a megbízólevelét, Szörényi Levente Rodostóba költözik és képzeletbeli nagynénjének játszik tárogatón kesergőket. A Tiborcz család Malagára disszidál, a Matolcsyak, Garancsik, Habonyok szaudi rokonoknál húzzák meg magukat, magukkal víve az aranytartalékot, perzsaszőnyegeket és a Szépművészeti Múzeum műkincseit. Orbán Viktor egy Putyintól kapott dácsába vonul valahol a Fekete-tenger partján a pénztárosával és levelezésbe kezd. Szijjártó egy adidas melegítőben egy nemkormánygéppel Moszkvába repül, hátrahagyva feleségét és Balázst. A KESMA átáll, az M1 Híradót átnevezik MP1 Híradóra. Gyurcsány Ferenc ellenzéki újságírónak áll és leleplezi saját magát. Feláll a kétharmados Tisza-parlament és a Magyar-kormány. A rajtuk kívül egyedüliként második Fidesz képviselői tüntetően távolmaradnak és soha többé nem vesznek részt az orsz...

Kossuth Lajos kalapjárat

1. Nem ég napmelegtől, le ki nem szarja, ki számít manapság forró tavaszra? Ha körűlnéz az ember, itt ugyan mit lát? Ezért egy költő se venne elő pennát, de róla még csak laptopján se csetel, ez ma a magyar táj, beszáradt ecsettel. Lehet kedd is talán, sőt akár csütörtök, Family Frost jön vagy maga az ördög? 2. Távolból felzeng tán valami dallam, túl messzi még ahhoz, hogy idehalljam. Ezek migránsok lesznek, nyakamat rája, szöges deszkát teszek ablakom alája, a kerítésbe árad minden feszültségem, ezek le ne tapossák gyér veteményem! De orrom megérzi, amit a szem se lát, hamubasült Fornetti csábító illatát. 3. A kapuba kiállok, szemem se rebben, a polgármester talpig népképviseletben jön s zászlókkal teli vagy félig rakottan izgatott emberek közelednek ottan. „Ehun Platós Péter! Nem szóltam még százszor? Kapcsold ki már ember, azt a villanypásztort!” Az asszony is eldobta nyitókapáját, sóhajtva simított nejlonotthonkáján. 4. És jött a férfi, ki soha el nem fárad: „Hé paraszt, mondd, mes...

O, Fortuna

 A Nap éppen delelőn s nyár közepe lévén egyetlen sugara sem hatolt be a Fortuna Büfébe, nem minha egyébként a teliüveg portálokon bármikor, bármilyen szögben is könnyen átjutott volna. A félkör alakú épület mérnöke nem így tervezte, a déli tájolással pont azt szerette volna elérni, amit a felragasztott Coca-Colás matricák és az évek alatt az üvegre rakódott kosz sikeresen megakadályozott. A helyiségben a tucatnyi asztal felett így olyan homály uralkodott, mintha még mindig lehetne odabenn dohányozni és tele lenne füstölve. Persze ki is füstölte volna, a kocsmában egyetlen vendég tartózkodott, aki a zenegépre támaszkodva állt a sarokban, lábánál egy Szöul ’88 feliratú löttyedt sporttáskával és ugyanazt az egyetlen számot hallgatta a monitornak támaszkodva újra és újra, szájával némán követve a szöveget, az instrumentális részeknél mozdult meg olykor kicsit a csípője. Csak ha elfogyott az érméje, járult a pulthoz és kért újabb néhány ötvenkoronást meg egy deci rumot. – Ilyen italt...