Ugrás a fő tartalomra

Eredeti másolatok

Az a rákfenéje ennek a külföldre költözésnek, hogy itt is dolgozni kell. Errefelé nem volt szocializmus, úgyhogy ügyelnek a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás arányainak betarthatóságára, nincs mellékállás, háztáji, fusizás, de hétvégi munkabeosztás azért akad. Bár csak három embert kell összehangolni egy szabadidős programhoz, e hónapban így is csak egy szabad szombat délután jut közös kikapcsolódásra. Szerencsére ragyogó napsütés, -17 fok, igazi kirándulóidő, látogassuk meg Nürnberget! Alig 40 perc autópályán, s ezúttal menjünk túl a városszéli plázákon! Mit lehet ott megnézni ilyen röpke délutánon? Nem akarok kegyetlen lenni, ilyen cudar időben, nem viszem a családot a Reichsparteitagsgelände-ra, ahol százezrek masíroztak merev karokkal nem is olyan régen, különben sem érdekel annyira a nácik begyöpösödött lába nyoma. Menjünk be az óvárosba!
Néhány nappal ezelőtt volt 72 éve, hogy a szövetségesek sz…énné bombázták, fura volt a tudat, hogy ami eredeti 16-17. századi épület, az szinte mind mű-emlék. Minden tiszteletem a jezsuitáké, de a barokk, a copf, a rokokó, az a rengeteg ciráda és sallang: idősámítás. Én inkább a puritán földi létre szavazok, mint az ilyen aranyozott mennyországra. Olyan émelyítő tudott lenni, hogy otthon inkább az eperföldi templomot nézegettem. (Ekkor jöttem rá, hogy felfelé haladva azért van egyre több rés a tornyán, mert gyorsan fogyott a tégla.)
Itt viszont akármerre nézek, a kedvenceimmel találkozhatom, a román várral, a gót templomokkal, s reneszánsz lakóházakkal. Keine Speer! A várba felérni az Altstadt déli kapujától alig 20 perc gyalog, az ékszer- és ruhaüzletek által keltett közegellenállással számolva is. Ezek a lüke németek a kemény mínuszokban is kinn iszogatnak-fagyizgatnak a teraszokon, kigombolt kabátban, fedetlen fővel. Minek fordultak ezek vissza Moszkvánál?
Rengeteg látnivalót máskorra hagyunk, szaporodó léptekkel haladunk célirányosan a német reneszánsz nagy alakjának, az egyébként magyarországi Ajtós községből ideszármazott Dürernek relatíve épségben maradt lakóházáig. Régi kedvencem ebből a korból, a Brueghelek és Bosch mellé még felfért a dobogóra. Dürert odahaza Ajtósinak keresztelték át (úgy járt, mint Verne Gyula), ami tautológia, mert a név eleve az ajtóból származik, itt a frankok „Derer”-nek ejtik. A róla elnevezett utcácskában minden róla van elnevezve, a sörözőtől a barkácsboltig, épp csak a török büfét nem hívják Albrecht Dönernek.
A háza kicsi, de többszintes, amit lehet, igyekeztek eredeti formájában meghagyni, de műveit más európai városokban kell keresnünk, helyettük „Original Kopiert” van kiállítva, helyi művészek jól-rosszabbul sikerült évszázados hamisításai. Kicsit úgy érezzük magunkat, mint a Michael Jackson-imitátor nézőközönsége, akik műsorváltozás miatt egy másik hasonmást kaptak. Mégse kérjük vissza a jegy árát, mert akad azért látnivaló bőven, ami szerencsére nem csak minket, felnőtteket érdekel, leköti a tinédzsert is, annyira, hogy szelfizni is elfelejt. Még a festékalapanyagként bemutatott ásványok és vegyszerek is vonzzák, hiszen régen nem úgy volt, hogy az ember csak leugrik a kreatív hobbi boltba.
Mit neki az interaktív, többnyelvű bemutató, a korhű ruhába öltözött idegenvezető, a fejhallgatós túravezetés! Apát kell kérdezni, ő mindent tud. Kérdés kérdés hátán… De miért? Jó, de miért? Vakuljak meg, de Fluimucil Ábel az Ajtósi Dürer fasorban sincs hozzá képest! Úgy tanul a gyerek, ha kérdez, s bár nem tudom mindenre a választ, de tekintélyőrzés céljából blattolok, rajtunk kívül úgysem érti senki. Dürert még el tudom magyarázni, de hogy miként működött az a kézmosó ott a falon?
Egy komplett műhelyben vagyunk, mellettünk régóta már egy ötvenes éveiben ücsörgő hölgy rézkarcol, s ékes német nyelven mesél a köré gyűlteknek. Amikor távoznánk, feláll, utánunk szalad.
– Ne tessék még kimenni, tessék csak kérdezni! – mosolyogja tökéletes magyarsággal.
Részünkről döbbent csend. Mióta hall minket? Azalatt mennyi baromságot hordhattam össze?
– Szívesen válaszolok bármire, kérdezzenek bátran!
Kínos csend. Egymásra nézünk laposan, majd a lányom alig halhatóan:
– Öööö… Sajnos nem jut eszembe semmi.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Optimista forgatókönyv

Van egy optimista forgatókönyvem. 2026-ra Magyar Péter tégláról téglára építkezve megszerzi a parlamenti helyek kétharmadát. Még mielőtt Magyar átvenné Sulyok Tamástól a megbízólevelét, Szörényi Levente Rodostóba költözik és képzeletbeli nagynénjének játszik tárogatón kesergőket. A Tiborcz család Malagára disszidál, a Matolcsyak, Garancsik, Habonyok szaudi rokonoknál húzzák meg magukat, magukkal víve az aranytartalékot, perzsaszőnyegeket és a Szépművészeti Múzeum műkincseit. Orbán Viktor egy Putyintól kapott dácsába vonul valahol a Fekete-tenger partján a pénztárosával és levelezésbe kezd. Szijjártó egy adidas melegítőben egy nemkormánygéppel Moszkvába repül, hátrahagyva feleségét és Balázst. A KESMA átáll, az M1 Híradót átnevezik MP1 Híradóra. Gyurcsány Ferenc ellenzéki újságírónak áll és leleplezi saját magát. Feláll a kétharmados Tisza-parlament és a Magyar-kormány. A rajtuk kívül egyedüliként második Fidesz képviselői tüntetően távolmaradnak és soha többé nem vesznek részt az orsz...

Kossuth Lajos kalapjárat

1. Nem ég napmelegtől, le ki nem szarja, ki számít manapság forró tavaszra? Ha körűlnéz az ember, itt ugyan mit lát? Ezért egy költő se venne elő pennát, de róla még csak laptopján se csetel, ez ma a magyar táj, beszáradt ecsettel. Lehet kedd is talán, sőt akár csütörtök, Family Frost jön vagy maga az ördög? 2. Távolból felzeng tán valami dallam, túl messzi még ahhoz, hogy idehalljam. Ezek migránsok lesznek, nyakamat rája, szöges deszkát teszek ablakom alája, a kerítésbe árad minden feszültségem, ezek le ne tapossák gyér veteményem! De orrom megérzi, amit a szem se lát, hamubasült Fornetti csábító illatát. 3. A kapuba kiállok, szemem se rebben, a polgármester talpig népképviseletben jön s zászlókkal teli vagy félig rakottan izgatott emberek közelednek ottan. „Ehun Platós Péter! Nem szóltam még százszor? Kapcsold ki már ember, azt a villanypásztort!” Az asszony is eldobta nyitókapáját, sóhajtva simított nejlonotthonkáján. 4. És jött a férfi, ki soha el nem fárad: „Hé paraszt, mondd, mes...

O, Fortuna

 A Nap éppen delelőn s nyár közepe lévén egyetlen sugara sem hatolt be a Fortuna Büfébe, nem minha egyébként a teliüveg portálokon bármikor, bármilyen szögben is könnyen átjutott volna. A félkör alakú épület mérnöke nem így tervezte, a déli tájolással pont azt szerette volna elérni, amit a felragasztott Coca-Colás matricák és az évek alatt az üvegre rakódott kosz sikeresen megakadályozott. A helyiségben a tucatnyi asztal felett így olyan homály uralkodott, mintha még mindig lehetne odabenn dohányozni és tele lenne füstölve. Persze ki is füstölte volna, a kocsmában egyetlen vendég tartózkodott, aki a zenegépre támaszkodva állt a sarokban, lábánál egy Szöul ’88 feliratú löttyedt sporttáskával és ugyanazt az egyetlen számot hallgatta a monitornak támaszkodva újra és újra, szájával némán követve a szöveget, az instrumentális részeknél mozdult meg olykor kicsit a csípője. Csak ha elfogyott az érméje, járult a pulthoz és kért újabb néhány ötvenkoronást meg egy deci rumot. – Ilyen italt...