Otthon valahogy jobban szerettem tévézni... és nem feltétlenül azért, mert értettem. Inkább az a fajta gondoskodás tetszett, ahogy a kereskedelmi csatornák mindent megtettek azért, hogy folyamatosan fenntartsák az érdeklődésemet.
Ott állt a tévé a nappaliban és nézte, ahogy eszem. Ha kimentem a hűtőhöz, utánam kiabált, hogy a kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezzem meg kezelőorvosomat vagy gyógyszerészemet! Amikor a legkisebb helyiségbe mentem csobogni, akkor is hallottam, hogy milyen fontos a tisztaság a perem alatt is. Mi ez, ha nem maga a törődés? Ha véletlenül belealudtam egy-egy filmbe, hirtelen rámüvöltve felriasztott, hogy rendezzem a hiteleimet adósságrendező hitellel. Egy percre nem lankadt a felém fordított figyelme. Sokszor olyan fontosnak tartotta, hogy kisegítsen egy újabb uzsorával, hogy az Oscar-díjas színész szavát félbeszakítva harsogta egyenesen az arcomba, hogy nyugodtan menjek el nyaralni!
Ezek azért nagyon fontos információk, ami abból is látszik, ha véletlenül másik csatornára váltottam, ott is épp ezeket közölték ugyanebben az időben. Tudták volna, hogy el fogok kapcsolni? Amit egyébként nem tartok tisztességesnek, nem szabad csalni: a reklámokat igenis végig kell nézni, mert ha nem, az olyan, mintha meglopnánk a tévét, ahogyan arra a sárga, kopasz Homer Simpson egy ízben rámutatott.
Akármennyire is kedveltem, azért néha persze már-már kellemetlenné vált, hogy a Nagy Testvér ennyire figyel. Volt olyan este, amikor gyakorlatilag csak reklámokat néztem, mert a film elején „még mentek a betűk”, amikor bealudtam, s csak a jónéhány decibellel hangosabb reklámblokkra riadtam fel úgy húszpercenként, a reklám végére visszaaludtam, aztán jött az újabb riadó, i tak dalse. De legalább nem szaladt el mellettem a világ!
Mert itt kinn, „németbe” egyelőre olyan semmilyen a tévézés. Egészen bele lehet feledkezni egy-egy filmbe, ami még látható is, mert nincs minden sarokban egy-egy izgő-mozgó műsorpromó folyamatosan.
Ráadásul eleve olyan hülyék a szerkesztők, hogy például oda teszik be a reklámblokkot, ahová az be van tervezve. Az hagyján, hogy két műsor közé! De a sitcomok eleve úgy készülnek, hogy a húsz perces epizódba két reklámblokknak van hely. Itt Sheldon Cooper végig tudja mondani a leghosszabb mondatát is, mielőtt elsötétül a képernyő és csendesen(!) bekúszik a Werbung. Nem is tudom, honnan tudom, mert erre aztán nem lehet felébredni!
Ami a legborzasztóbb, hogy abszolút nem tudják eltalálni az igényeimet. Otthon bezzeg a lábgombától a korpásodásig minden szervi bajomra akadt megoldás! Egyszer megszámoltam, egy blokkban 11 szpot ment le, ebből 7 volt gyógyszerreklám. De ha a zsebem ürült volna ki, azt is szívesen megtöltötték volna, spórolni is segítettek, mert igaz ugyan, hogy sietve, de tételesen felsorolták mindig, az Aldiban, Tescoban, Lidl-ben éppen mi akciós, hány forint helyett hány forint…
Itt meg folyton drága autókat akarnak rámtukmálni, webáruházakat reklámoznak, okostelefonra letölthető applikációkat, számítógépes játékokat, erotikus fehérneműt és játékszereket. Egyszer felcsillant a szemem, mert megpillantottam piros négyzetben egy fehér keresztet – Na, végre egy gyógyszerreklám a beteg társadalomnak! –, de tévedtem, sajna csak egy svájci kávégépet ajánlottak figyelmembe.
No, meg akkor még nem beszéltem a propagandáról, ami itt teljességgel hiányzik, annyira, hogy lassan feléled bennem a honvágy.
A végén még a reklám után visszajövök...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése